A Hetek tagjai meséltek a jóságos emberről és virtuóz költőről

Ágh István költő mágikusnak találta pályatársa költészetét

Bella István – ismert becenevén Pitye – idén augusztus 7-én lett volna 75 éves. A kerek születési, s a 2016-ban bekövetkező, kerek halálozási (2006) évforduló alkalmából hirdettek emlékévet a költő, műfordító tiszteletére. Az első rendezvényt még augusztusban tartották, Sárkeresztúron, ahol Bella István meghatározó gyermekéveit töltötte, s ahol a helyiek egyébként is minden évben koszorúzással emlékeznek meg a költőről.

A programok sorában legutóbb az egyik szervező, a Vörösmarty Társaság termében rendeztek estet, amelyre a Hetek körébe tartozó Bella még élő írótársait hívták meg.

A költő tisztelői, a barátok, ismerősök szép és tartalmas rendezvény résztvevői lehettek, amelyet a Cserta Gábor (gitár) és Cserta Balázs (fúvós hangszerek)által előadott megzenésített versek, valamint Bobory Zoltán és P. Maklári Éva szavalatai tettek teljessé.

A hallgatóságot először az emlékévi szervezők sorába tartozó fehérvári önkormányzat alpolgármestere, Brájer Éva köszöntötte, aki rendhagyó módon, igazán személyes emlékeit idézte föl sárkeresztúri gyerekkoráról. Bella Istvánt, Pityét ismerte, két anekdotát is elmesélt róla, az egyikkel nem kis derültséget kiváltva.

Sárkeresztúr polgármestere, Csutiné Turi Ibolya is mondott néhány köszöntő szót, felhívva a figyelmet az általuk is gondozott emlékév programjaira. Megemlítette Káliz Sajtos József nevét, aki a jubileum megszervezésének ötletével ostromolta. Elhangzott: mostantól minden hónapban – egyszer Fehérváron, egyszer Sárkeresztúron – lesz egy-egy rendezvény.

Az est moderátora, Bakonyi István irodalomtörténész az elhangzott, változatos versek (például az Áni Máni, a zoknihalász, a Szószámtan vagy Képriport és ima Illyés Gyula temetésén) kapcsán is felhívta a figyelmet Bella István sokoldalú lírájára, s arra a nyelvteremtő erőre, amely a maga nemében páratlannak számít. Ezután szólította meg az 1960-as években Hetek névre keresztelt írócsoportból Ágh István költőt, aki a Bellával kapcsolatos emlékei közül fontosnak tartotta felidézni az Eötvös-kollégiumbeli megismerkedést. Mint mondta, ő már azokban az években is mágikusnak találta későbbi pályatársa költészetét, amelynek igen meghatározó momentuma az apahiány ábrázolása. Az is szóba került, hogy az írócsoport nem csupán szakmai kapcsolatot, hanem annál szorosabb összekötő erőt jelentett számukra.

Buda Ferenc költő, műfordító utolsó találkozásukat említette meg, amikor egy utazás során együtt gyönyörködtek a szibériai szeptemberben. Bella lírája kapcsán ő is kiemelte: csodálta benne azt a játékos varázslatot, amely az ő költészetéből hiányzik. Emberileg pedig a költő eleven jóságát hangsúlyozta.

Serfőző Simon költő, író ugyancsak a megismerkedésük emlékezetes pillanatát mesélte el, amely két vers ihletforrásául szolgált. Aztán felidézte azt is, hogy később, Bella invitálására többször ellátogatott a családhoz az írószövetségi ülések előtt, s úgy érezte: a költő szerette megmutatni, megvitatni azt a művet, amin épp dolgozott. Serfőző a temetés szomorú pillanatainak említésével zárta gondolatait, Cserta Balázsék pedig záró momentumként játszották Bella István Arccal a földnek című versét, melynek sokatmondó utolsó sorait idézzük itt: ” arccal a földnek, ahogy éltem, / élek, élő, a föld alatt.”

Az emlékév következő rendezvényére is ezzel a címmel kerül sor, Sárkeresztúron, október 20-án.