Kultúra

2013.02.20. 14:18

Befejezhetők a régi OKJ szerint indított képzések

Felkavarták a jogalkotók a felnőttképzés állóvizét, új szakképzési törvényt alkottak, sőt, újraszabták az Országos Képzési Jegyzéket. Amiben szerepet játszottak a piaci igények, az álláskeresők képzettsége.

Miskei Anita

A 2013. január elsején életbe lépett új törvény célja az volt, hogy új mederbe terelje a felnőttképzés keretében folyó szakmai képzéseket. Megszüntették a szakképesítés-elágazásokat, így az új OKJ táblában már sem szakképesítés-elágazás, sem a gyűjtő megnevezésű szakképesítések (például üzleti szakügyintéző, mérnökasszisztens) nem szerepelnek. Több szakképesítést vettek le a képzési palettáról, mivel azokat a szakképesítéseket, amelyekre az elmúlt időszakban nem mutatkozott munkaerő-piaci kereslet, kizártak az OKJ-ból. A piaci kereslet mellett a hallgatói igényeket már kevésbé vették figyelembe, sokan továbbra is végeznének kereskedelmi szakmenedzser, vagy számviteli szakügyintéző képzéseket - emelte ki Kassai-Márkus Noémi, a TIT Fejér Megyei Egyesületének igazgatója, valamint a TIT Szakközépiskola igazgatója, Rohovszky Rudolf. Elmondták, jelenleg még működik a régi és az új OKJ-s rendszer is, sőt, idén augusztus 31-éig a régi képzési jegyzékben szereplő szakmákban is indíthatnak képzéseket, s ezt meg is teszik. Egyelőre azonban csak államtitkári állásfoglalásuk van arról, hogy az ebben induló képzések elvégezhetők.

- Az intézményeknek alaposan fel kell mérniük a piaci igényeket, s lehetőség szerint olyan támogatott programokat indítaniuk, melyre kereslet is van. Az már bizonyos, hogy a 2013 szeptemberétől induló képzéseket megnövelt óraszámban kell megtartani, ami maga után vonhatja a tanfolyami díjak növekedését is. Emellett alkalmazkodnunk kell ahhoz a kamarai ajánláshoz, mely a támogatott képzések körét tünteti fel akkor is, ha eddig más profilú programokra fogadtunk diákokat. Az is nehézséget jelent, hogy az eddigi felsőfokú képzések átkerültek a főiskolákhoz, egyetemekhez, így csak közép- és emeltszintű OKJ-s képzéseket tudunk tartani, bizonyítványt kiállítani  mondta a két szakember. A TIT, mint fenntartó és a szakközépiskola eddig jól együttműködött, partnerségben tevékenykedtek, sok képzési programjuk volt, sőt, nyelvoktatást is tartottak, s más intézményekkel, például főiskolákkal, vagy egyéb szervezetekkel is kapcsolatot ápoltak. Most a felsőfokú képzések elvesztésével a hallgatók köre is szűkülhet, ennek ellenére céljuk, hogy az ideihez hasonlóan legalább öt osztályt indítsanak szeptembertől. Most elsődleges feladatuk, hogy új alapító okiratot, szakmai programot és követelményrendszert készítsenek elő a jövőbeni sikeres működéshez - tette hozzá Kassai-Márkus Noémi és Rohovszky Rudolf.

 

 

Az új szakképzési törvény előírja, hogy az OKJ-ban a  külön kell megjeleníteni az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben oktatható szakképesítéseket. Ilyeneknek tekinthető a bérügyintéző, társadalombiztosítási ügyintéző rész-szakképesítés. Az OKJ-ban minden szakképesítésnél fel kell tüntetni a felnőttképzés keretében alkalmazható képzési formát, ami tanfolyami képzés, távoktatás. A szakmai és vizsgakövetelmények  a követelménymodulok megnevezését és azonosító számát tartalmazza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!