Kultúra

2016.06.13. 12:25

Baráti levelek, művészeti írások

Székesfehérvár - Szakolczay Lajos irodalomtörténésztől két új könyvet is bemutattak a minap a Vörösmarty Társaság termében.

Bokros Judit

Az elismert irodalomtörténész, művészetkritikus és szerkesztő, a József Attila-díjas Szakolczay Lajos idén megkapta a Széchenyi-díjat. A magas állami kitüntetésről, a méltatásról is szó esett a Vörösmarty Társaság estjén, ahol a meghívott szerzőn kívül jelen volt Faragó Laura, Magyar Örökség Díjas énekművész is.

Balról Szakolczay Lajos és felesége, Faragó Laura énekművész a bemutatón, amelyen több szöveget is felolvastak

A rendezvény apropója azonban a két új kötet volt: az egyik a Nagybányától Picassóig, a másik pedig a Szakolczay levelesládája címet viseli. Előbbiben válogatott művészeti írások, utóbbiban személyesebb szövegek kaptak helyet. A felvezető, Faragó Laura gyönyörű éneklése - a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt adta elő, moldvai változatban is - után Arató Antal címzetes könyvtárigazgató beszélt a könyvekről. Megtudhattuk: a válogatott művészeti írásokat tartalmazó, nem a teljesség igényével készült, ám így is igen vaskos kötet nyolc fejezetből áll. Ezekben már elhunyt, világszerte ismert nagy művészekről, csoportos kiállításmegnyitókról szóló írások éppúgy találhatók, mint irodalommal összefüggő alkotások elemzései, vagy szobrászok, textil-és fotóművészek tárlatai kapcsán készült szövegek. A műelemzéseknél jellemző a tanári hozzáállás és gondolkodásmód, az igényesen és hitelesen fogalmazott írások miatt a kötetnek a művészeti lexikon mellett lehet a helye - fogalmazott Arató Antal.

A Szakolczay levelesládája című könyv már sokkal személyesebb jellegű: az Országos Széchényi Könyvtár kézirattára alapján készült kötettel a kiadó lepte meg a 75. születésnapját ünneplő irodalomtörténészt - derült ki a bemutatón. A naplókötetbe Szakolczay levelezéséből 62 levél került bele, ezek jellemzően jóízű, baráti hangvételben íródtak. Olyan írók is szerepelnek soraikkal, mint például Jékely Zoltán vagy Faludy György.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!