11°
10°

Tánczos Krisztina szerint, akik játszanak, könnyebben megtalálják a helyüket a világban

Pusztaszabolcs - A hagyomány tovább él, ráadásul nem is akárhogy: a helyi középiskola színjátszó csoportja remekel az elmúlt időszakban.

A Szabolcs Vezér gimnázium színjátszó csoportja nem rég bezsebelte a Tündérhon vándorai című darabban színpadra vitt Mirigy átka jelenetért a legjobb előadásnak járó díjat.

Sikerük, és a nekik ítélt elismerés nem alaptalan, ezt a március 3-ai Fridrich Margait Szavaló és Színjátszó Megyei Versenyen is bizonyították, ahol újra megcsodálhattuk a Vörösmarty Színházban előadott részletet.

A Vörösmarty Színházban előadott – a Csongor és Tünde műből – kiemelt Mirigy átka jelenet a Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakközépiskola tornatermében is nagy sikert aratott

A családias verseny után, a diákokkal beszélgetve rögtön kiderül, egy lelkes, talpraesett és összetartó csapatról van szó, akikből árad az energia. Kérdéseimre is leginkább kórusban felelnek. Végül – a hangzavar elkerülése végett – Balga vagyis Bedőcs Attila mondja el, milyen érzés volt újra eljátszani a nyertes produkciót.

– Teljesen más. A színháznak, a színpadnak meg van a maga varázsa. A fények, a díszlet és a társaság… Ott tud az ember igazán kiteljesedni. Elképesztően jól éreztük magunkat a versenyen, és először el sem hittük, amikor a mi csapatunk nevét mondták be a mikrofonba – magyarázza a középiskolás fiú, akit – társaival együtt – a János vitézben is láthatott már a közönség.

Tánczos Krisztina, a csoport vezetője elárulta: a gyerekek február 24-ei előadása abban különbözött a többiekétől, hogy egy csapatként vitték végig a jelenetet, és nem használtak díszletet, a saját testükkel jelenítették meg a kellékeket , amitől igazán fiatalossá vált a produkció.

– Pusztaszabolcson, a színjátszásnak komoly hagyománya van. Már akkor is volt szakkőr a városban, amikor én magam is csak iskolás voltam. Miután visszatértem ide tanítani, az volt az első dolgom, hogy magam is alapítok egyet – magyarázza Krisztina, aki azt is büszkén meséli, mennyi diplomás színművész repült ki a Szabolcs Vezér Gimnáziumnak nevezett fészekből az elmúlt 40 évben.

– Nyilván nem lesz a jelenlegi tagok mindegyike színész, de nem is ez a cél. A szakkőr önbizalmat ad, segít kifejezni önmagunkat. Bátran állíthatom, hogy azok, akik négy vagy hat évig részt vettek a próbákon, felléptek velünk, sokkal könnyebben megtalálják a helyüket a világban és ez rengeteget számít – teszi még hozzá a csoport vezetője.


Legolvasottabb

1
Párizstól Fehérvárig futottak – Hatalmas tömeg fogadta a hazatérő telekiseket
2
Három autó ütközött össze Söréd és Magyaralmás között
3
Árokba borult egy autó a 63-ason
4
Halálos vonatgázolás Gárdonyban (frissítve!)
5
Fának hajtott egy személyautó Pákozd és Sukoró között
Forma-1 – Egyesült Államok Nagydíja
Hamilton nyert, világbajnok a Mercedes
időjárás / 1 órája
Hétfőn marad a hideg és az eső
Az ország több részében is nagy mennyiségű esőre kell számítani. A hőmérséklet 10 fok körül alakul.
Gyász
/"Küzdöttél, de már nem lehet, a csönd ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *KÁLMÁN JÓZSEFNÉ * *született Horváth Erzsébet* fáradhatatlannak tűnő, drága jó szíve, életének 88. évében örökre megpihent. Temetése 2017. október 26-án, csütörtökön 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
/"Annyira akartam élni, betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül, szívetekben tovább élhetek."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *TÓTH SÁNDORNÉ* *gyúrói lakos* életének 79. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. október 25-én 16 órakor a gyúrói evangélikus temetőben lesz. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, *özv. BALOGH JÓZSEFNÉ szül. Jankovics Lídia* szíve, türelemmel viselt hosszú betegség után, életének 84. évében megpihent. Temetése 2017. október 25-én, szerdán 16 órakor lesz az abai református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *SZABÓ TIBOR* *ny. mk. alez.* 67 éves korában elhunyt. Temetése - katonai tiszteletadás mellett - 2017. október 25-én 13.30-kor a székesfehérvári Béla úti temetőben lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
nagy váltás / 2 órája
Usain Bolt komolyan gondolja, hogy futballista lesz
1956 / 3 órája
Kövér László, a Parlament elnöke Martonvásáron emlékezett a helyiekkel
Zsohár Melinda
Nemzeti ünnep / 4 órája
Szabadságvágyról, hazaszeretetről szóltak a megemlékezéseken
Magyar labdarúgó-válogatott / 5 órája
Trapattoni szívesen lenne magyar kapitány
összeveszett valakivel / 6 órája
Túszokat ejtett egy fegyveres egy angliai szabadidőközpontban
orosz disznóhúsexport / 6 órája
Nevessen Ön is Vladimir Putyinnal!