Ők a cseresznyék a(z operett)koktélon

2018.08.17. 07:20

Augusztusi bor, mámor és szerelem Feketehegy-Szárazréten

Sütemények és fagylaltok garmadája mellett hangzott el, milyen augusztus végi programok várják Feketehegy-Szárazrét ünneplő közönségét.

Szanyi-Nagy Judit

Könnyed programokról könnyed sajtótájékoztató – a kultúráé a főszerep

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az egyik Fő utcai cukrászda adott otthont tegnap annak a sajtótájékoztatónak, amelynek során két programot emeltek ki a résztvevők Feketehegy-Szárazrét vonatkozásában.

– Nagy sikert arat nálunk a nyári színház – kezdett bele Szigli István, a városrész önkormányzati képviselője –, hiszen a Bor, mámor, szerelem című produkció tavaly is telt házzal zajlott. Ez azt jelenti, hogy a szabadtéri színpad környéke 300–340 fő közötti létszámmal telt meg.

Könnyed programokról könnyed sajtótájékoztató – a kultúráé a főszerep
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A város felkérésére nyolc évvel ezelőtt született produkció előéletéről Váradi Eszter Sára és Keller János színészek beszéltek.

– Akkoriban a Vörösmarty Színház kevés zenés darabot mutatott be, ezen szerettünk volna változtatni – mesélt az indíttatásról Váradi Eszter Sára. Aztán a darab annyira sikeres lett, hogy önálló életre kelt, Budapestre, Tihanyba és Balaton-szerte több helyre is eljutott. Nem csoda, hiszen a legnépszerűbb operettslágerek hangzanak el benne, s olyan színészek láthatók a színpadon (és a közönség soraiban) a már említett két művész mellett, mint Juhász Illés, Tűzkő Sándor vagy Závodszky Noémi. Az augusztus 22-i és 23-i előadások primadonnaszerepe megosztott: Füredi Nikolett és Mahó Andrea is hallatja hangját a Horváth testvérek (Elemér és Péter) zenéjére. A sajtótájékoztatón pedig a főszereplő kisfiú, Marci is megjelent – mint kiderült, a darab megalkotásakor várandós Váradi Eszter Sára születendő kisfiát is belecsempészte a műbe.

A Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban a fizetős előadáson kívül ingyenes koncertre is invitálják a nagyérdeműt. A 100 Tagú Cigányzenekar augusztus 25-én 19 órai kezdettel lép fel a városrész színpadán. Az esemény kirobbanó népszerűségét jól mutatja, hogy arra másfél órával előbb, tehát már 17.30-ra érdemes megérkezni, hogy helyre leljen az ember fia, lánya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!