Kultúra

2014.12.21. 08:40

Aranyalma-díj szavazás

Székesfehérvár - Tizenegyedik alkalommal kérjük olvasóinkat, hogy döntsék el, ki legyen az év színésze a Vörösmarty Színházban nyújtott teljesítménye alapján. A 2015 elején ismét átadjuk Aranyalma-díjunkat.

Szabó Zoltán

Ezúttal is természetesen annak, aki a legtöbb szavazatot kapja. Ebben az évben is színészeket jelölünk, méghozzá a szakma kiválóságait. Olyan művészeket, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a fehérvári teátrum előadásai sikert arattak a közönség körében.

A Sós Imre-díjas Földes Eszter már a Lear királyban is a darab egyik erős alakítását mutatta be a Bohóc és Cordélia szerepében. Az évad során azt is bizonyította, hogy könnyedebb, vígjátéki közegben is otthonosan mozog. Igazolja ezt a 3:1 a szerelem javára című zenés produkció női főszerepe, amelyben nagy kedvvel bolondozott. Másik arcát mutatta az Őfelsége komédiásában, Mihail Bulgakov színdarabjában, alakítása abban is nagyon meggyőző.


Földes Eszter

Jelöljük a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes művészt, Gáspár Sándort, aki a már említett Lear-királyban Glostert játszotta, nagy drámai erővel. (Az előadást a budapesti Vígszínházban is bemutatják, január 21-én.) A Mesterkurzusban ő Sztálin, a lehengerlő és taszító diktátor, aki élvezetttel érezteti hatalmát Prokofjev és Sosztakovics felett. Legutóbb az Őfelsége komédiása főszerepében lépett és lép színpadra. Moliere-alakítását a kritikusok, a szakma és a közönség is nagyra értékelték.

Gáspár Sándor

A Jászai Mari-díjas László Zsolt szintén a Vörösmarty Színház egyik nagy erőssége. A Mesterkurzusban ő játssza az érzékeny művészt, zeneszerzőt, Sosztakovicsot. Nagy formátumú alakítást nyújt a Mihail Bulgakov remekművéből készült A Mester és Margaritában. Ő Woland, a varázsló és sátán. A Félkegyelműben a robusztus, őrülten szerelmes Rogozsin figurájában tűnik fel és ki, nagy színészi erővel.

László Zsolt

Radnay Csilla szintén a Nemzeti Színháztól érkezett a székesfehérvári színház társulatához A Lear királyban Gonerilként láthatták-láthatják a nézők. A My Fair Lady című musicalben erős karakter formált Eliza Doolittle figurájából, énektudását is bőven kamatoztatva. A Félkegyelműben a darab egyik legerősebb alakítását nyújtja Nasztaszja Filippovaként, akit Rogozsin a szerelmével üldöz. Több más darabban is szerepel.

Radnay Csilla

Szavazni 2015 január 19-én 9 óráig lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!