Születésnap

2019.03.22. 12:46

Arany hang, fényes pályafutás: Komlósi Ildikó egy személyben ok az ünneplésre

A Kossuth-díjas operaénekesnő, mezzoszoprán március 22-én kerek évfordulót ünnepel. A hazai operajátszás kiemelkedő alakja még le sem diplomázott, amikor a Magyar Állami Operaház szerződtette.

Budapest, 2016. április 1. Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Komlósi Ildikó operaénekesnõ, a Magyar Állami Operaház magánénekese Budapesten 2016. április 1-jén. MTI Fotó: Czimbal Gyula

Forrás: MTI

Fotó: Czimbal Gyula

Komlósi Ildikó, a magyar operaélet egyik legnagyobb kiválósága Békésszentandráson született. Hatéves korától tanult zenét, de csak tizenhat évesen döntött az operaénekesi pálya mellett, amikor a Szegedi Színház Bohémélet előadásában Mimiként hallotta Berdál Valériát. Érettségi után Szegedre ment, hogy énekelni tanulhasson. Két év alatt végezte el a konzervatóriumot Berdál Valéria tanítványaként, majd 1984-ben szerzett diplomát a Zeneakadémián Ónodi Márta növendékeként. A harmadik és a negyedik évet összevonva végezte, s még le sem diplomázott, amikor a Magyar Állami Operaház szerződtette, az intézménynek 1994-ig volt tagja, jelenleg magánénekesnője. 1985-ben felvették a londoni Guildhall School of Musicba, itt Rózsa Veránál tanult. Szerencsés véletlen, hogy

a milánói Scala művészeti igazgatója Londonban hallotta egy meghallgatáson, és egyéves ösztöndíjat ajánlott neki.

Nemzetközi pályafutása 1986-ban indult a Pavarotti nemzetközi énekverseny megnyerésével, s Verdi Requiemjében Pavarotti partnereként léphetett fel, Lorin Maazel vezényletével.

Sorozatos versenygyőzelmek után a világ legnevesebb operaszínpadainak visszatérő vendége lett. 1989-től a bécsi Staatsoperben és a Frankfurti Operában, 1990-től a milánói Scala színpadán aratott sikereket. A kilencvenes években Hamburg, Stuttgart, Firenze és Nápoly mellett Észak- és Dél-Amerikát, majd a Távol-Keletet is meghódította. A New York-i Metropolitanben 1999-ben Thomas Hampson oldalán debütált Massenet Werther című operájában Charlotte szerepében.

Pályája lírai mezzoszopránként indult, megkapta az operairodalom legszebb főszerepeit: Richard Strauss A rózsalovag című operájában Octaviant, az Ariadné Naxoszban a Komponistát alakította. Később drámai mezzoszopránként a romantikus francia operák, Verdi és a verista zeneszerzők műveinek főszerepeit énekelte. Koncert- és operarepertoárja rendkívül széles, Mozart, Beethoven, Donizetti, Bizet, Csajkovszkij, Ponchielli, Verdi, Richard Strauss, Wagner és Mascagni operáinak hiteles tolmácsolója.

Pályájának egyik legmeghatározóbb szerepe Verdi Aidájában Amneris. Az egyiptomi királylánnyal diplomázott, az Operaházban pályája elején megkapta a szerepet, de három előadás után visszaadta. Később a veronai Arénában beugróként, beteg kolléganője helyett egy óra felkészülési idő után énekelte. 2006-ban Rost Andrea után második magyar énekesnőként léphetett fel a Scala évadnyitó előadásán, a Franco Zeffirelli rendezte, minden idők leglátványosabb előadásaként reklámozott Aidában. A hatalmas sikerrel zárult premiert követő előadást kínos incidens zavarta meg: a Radamest alakító olasz Roberto Alagnát kifütyülték, és ő annyira megsértődött, hogy faképnél hagyta a duettre érkező Komlósi Ildikót. Az énekesnő állta a sarat, és egyedül is énekelni kezdett, amíg be nem ugrott a helyettes Radames – farmerben, a közönség pedig felállva tapsolt. 2014. január 14-én karrierjének harmincadik évfordulóját az Erkel Színházban ugyancsak Amneris szerepével ünnepelte.

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára Juditjának egyik legavatottabb tolmácsolójaként tartják számon.

Több mint kétszázszor énekelte az operát a világ minden táján, először az Erkel Színházban Mikó András rendezésében, a 150. előadást a milánói Scalában 2015 szeptemberében. 2008-ban a New York-i Lincoln Centerben Polgár László partnereként a Budapesti Fesztiválzenekar kíséretében Fischer Iván vezényletével, a 2009-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon Mundruczó Kornél rendezésében az opera koncertszerű, szcenírozott változatában lépett fel. Az Operaházban 2011-ben világújdonságként 3D-s technikával állították színre az operát, az előadásnak ötletadója is ő volt.

Kovács István (b) és Komlósi Ildikó (j) Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operájának szereplői az első 3D-s vizuális technikát alkalmazó színházi operaprodukció, A Kékszakállú herceg vára című opera próbáján., 2011. június 20-án.
MTI Fotó: Kollányi Péter

2013-ban a New York-i Metropolitan színpadán Richard Strauss Árnyék nélküli asszonyában a dajkát, talán a világ legnehezebb mezzoszoprán szerepét énekelte, 2017-ben A kurtizánok tündöklése és nyomorúsága című Balzac-regényből Luca Francesconi által komponált Trompe-la-Mort című opera párizsi világpremierjén a neki írott főszerepet, Asiét alakította. Jelenleg is a világ legrangosabb operaházainak vendége, s rendszeresen fellép a budapesti Operaházban is. Parádés előadásainak emlékét számos CD- és DVD-felvétel őrzi.

José Cura argentin tenor és Komlósi Ildikó mezzoszoprán, a 15. Budapesti Operabál díszvendégei megköszönik a tapsot duettjük után a bálon.
MTI Fotó: Kovács Attila

1990-ben Melis György-díjjal tüntették ki. 2006-ban Bizet Carmenjének címszerepéért megkapta a Veronai Aréna alapítványának nemzetközi opera díját, a 2010-es operabál sztárvendége volt José Cura argentin tenorral. 2014-ben a Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetést, 2015-ben a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi díját vehette át. 2016-ban Kossuth-díjjal tüntették ki páratlanul népszerű és nemzetközileg is rendkívül sikeres, az operaéletet számtalan lenyűgöző alakításával gazdagító, amellett kivételesen színes koncertrepertoárt is magába foglaló, ragyogó énekművészete elismeréseként.

Borítókép: Komlósi Ildikó operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház magánénekese Budapesten 2016. április 1-jén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában