Kultúra

2017.04.07. 19:50

Bauer István kiállítása a Pelikán Galériában

A Székesfehérvári Művészek Társasága egyik alapító tagjának, Bauer Istvánnak a műveiből nyílt kiállítás pénteken a Pelikánban.

Bokros Judit

A belvárosi Pelikán Galéria az a hely, ahol annak idején, 25 évvel ezelőtt otthonra talált a Székesfehérvári Művészek Társasága. A negyed évszázados jubileumhoz kötődően szerveztek kiállítást az egyik alapító tagnak, a fehérvári Bauer István festőművésznek. Mint kiderült: ez az esemény előfutára a társaság jubileumi programjainak, amelyekre pár hónap múlva kerül sor.

Bauer István (középen) a társaság egyik alapító tagja
Fotó: Koppán Viktor

Bauer István festőművész Hangzások címmel mutatja be az elmúlt három évben készült képeit a Pelikán Galériában. A kiállítás megnyitóján Ujházi Péter festőművész köszöntötte a megjelenteket, majd Balsay István , Fehérvár egykori polgármester idézte föl a Székesfehérvári Művészek Társasága megalakulásával kapcsolatos emlékeit. Elmondta: érdekes és sűrű időszak volt az akkoriban, az 1990-es évek elején. A fehérvári művészek elhívták egy beszélgetésre, s elmondták: szeretnének egy helyet, ahol találkozhatnak, bemutatkozhatnak a közönségnek. Ő és a képviselő-testület támogatta az ötletet, így végül 25 évvel ezelőtt a Pelikánban lelhetett otthonra a megalakult művésztársaság. Balsay István nagyon szép időszaknak tartja e közösség létrejöttének körülményeit.

 

Beszéde után Lőrincz Tamás középiskolai tanár, esztéta beszélt Bauer István színes, változatos festményeiről, kollázsairól, amelyek mellé Moharos Sándor , Kertész Dóra és Végvári Máté szolgáltatott hangulatos zenét. A kiállítás május 5-ig látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!