Kultúra

2011.09.17. 15:50

A Városház téren az ország szellemi öröksége (galériával frissítve)

Bízvást állíthatjuk, hogy a hétvégi Kulturális örökség napok egyik szenzációja, hogy Székesfehérváron találkozhatunk mindazokkal a kulturális hagyományokkal, amelyeket ma Magyarország hivatalosan is védett, megbecsülendő értékként tart nyilván.

Gábor Gina

Pénteken Fehérváron jelentették be, hogy az idén melyek azok a közösségek, amelyek hagyományőrző tevékenysége felkerül a kulturális örökség szellemi jegyzékére. Szombaton és vasárnap pedig a Városház téren találkozhatunk mindazokkal, akik ezen a jegyzéken szerepelnek.

Már szombaton délelőtt sok kíváncsiskodót vonzott az Országalmánál kialakult forgatag, mi is sorra jártuk a standokat. A mohácsiak természetesen az egyedülálló maszkos farsangvégi télűző szokás kellékeivel jöttek: nagy feltűnést keltett az a talpig busójelmezbe öltözött figura, aki igyekezett rávenni a fehérváriakat, hogy maguk is próbálják fel a busóállarcot. (A kicsik érthetően kissé ijedten figyelték a vicsorgó maszkot, ám a fiatalabb lányok kuncogva díjazták az invitálást.)

Az egyik standnál a kunsági birkapörkölt váltott ki nagy érdeklődést: ez az étel ízvilágában teljesen eltér az Alföld többi városában szokásos ételektől. Ez a különleges karcagi birkapörkölt egészen archaikus főzési technikát jelent. Egyik fontos eleme, hogy a levágott birkát a fejétől a farkáig belefőzik: az állat húsát eleinte víz hozzáadása nélkül pörkölik, az előzetesen megperzselt fejjel, körmökkel, farokkal, valamint a pacallal és a belsőségekkel együtt.  (Persze a faggyú nagy részétől azért megszabadítják a birkát.)  A karcagi pörkölt egyik titka, hogy a főzéshez, vastag falú, hatalmas öntöttvas lábast használnak.

Kíváncsian figyelték a látogatók, miként alakul ki a mezőtúri kerámiaedény szép formája  a korongon dolgozó fazekas keze alatt, de azt is megnéztük, hogyan dolgoznak a gyönyörű népviseletbe öltözött kalocsai pingáló asszonyok. A közönség ki is próbálhatja a porcelánfestést, a tojáskarcolást, bár boszorkányos ügyességgel pingáló asszonyok nyomába nem igen érhet akárki. Gyönyörködhetünk a csodálatos mintakincséről híres mezkövesdi népművészet termékeiben, találkozhatunk a matyóföld egyetlen bútorfestőjével, aki családi örökségként viszi tovább a hagyományt.

A bólyiak standjánál is sokan gyűltek össze: ők a húsvéti népszokással, a bólyi Emmausszal híresültek el. A pincegazdák olyankor sorra megvendégelik ismerőseiket. Azt tartják: meghívlak asztalomhoz, hogy megtudd, ki vagyok. A fehérvári közönség megkóstolta a bólyiak finom borait, és a fenséges "pekkes" kiflit, amit a szemünk láttára gyúrtak, sütöttek.

Találkoztunk a magyarországi sólymászat képviselőivel, akik elhozták madaraikat, láttuk a mendeiek kiállítását, amely bemutatja, miként díszítik a templomot pünkösdkor Mendén. Évtizedekkel ezelőtt még úgy tartották, Fejér megye "fehér folt" a hazai népszokások, hagyományok térképén. Azóta ez a tévhit teljesen megdőlt. Olyannyira, hogy a mohai tikverőzés is felkerült az idén a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére. A mohaiak standjánál ki-ki bohócálarcot készíthetett, és segített megalkotni  a tikverőzés hagyományához nélkülözhetetlen bohócjelmezt.

A Városház téri forgatag még vasárnap is várja a kíváncsiskodókat: érdemes kilátogatni, a hagyományok ápolói, a népművészet mesterei szívesen mesélnek a szokásokról, egy-egy tájegység jellegzetes mintakincséről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!