Kultúra

2009.05.07. 02:28

A színek titkos világát kutatja

Székesfehérvár, Budapest - Három kiállítást rendeznek egyidőben Eperjesi Ágnes műveiből: a budapesti Mai Manó Házban, a budapesti Nessim Galériában, valamint a fehérvári Szent István Király Múzeumban.

Gábor Gina

Eperjesi évek óta kutatja a fényképezés lehetőségeinek kitágítását. Olyan egyéni vizuális világot alakított ki, amely munkáit felismerhetővé teszi. Az utóbbi években felfedezte: a színtan területén a művészeti és tudományos elméletek nehezen jutnak közös nevezőre. Így saját kísérletei alapján igyekszik segíteni a megértést. Színtani nyomozásának eredményeit mutatja be a három helyszínen.

A Mai Manó Házban a Mindig lesz friss szennyes című kiállítás ironikus, házimunkából kiinduló művei arra bátorítanak, hogy ne csak a fotográfus szemszögéből nézzük a színeket, hanem a háziasszony szemével is. A Nessim Galériában látható Semmi szín alatt című kiállítás a színes fény és a fotópapír találkozását mutatja be.

A Szent István Király Múzeumban nyíló tárlaton a nézők interaktív fényinstallációt és videoanimációt láthatnak. A Rövid ima című munka az elsötétített díszteremben kap helyet: a vetített szövegek a nézők közreműködésével válhatnak olvashatóvá...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!