Változatos program, profi előadás

2020.01.20. 08:00

A Szent Efrém Férfikar nagy sikerű hangversenyével folytatódott a Filharmónia-bérlet

Bartók Béla egyik ritkán hallható remekműve is megszólalt a koncerten.

Szabó Balázs

A Szent Efrém Férfikar a határainkon túl is ismert kórus

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A 2002-ben Bubnó Tamás művészeti vezetésével alakult Szent Efrém Férfikar elsősorban a magyarországi és a közép-kelet-európai, bizánci rítusú egyházzene autentikus megszólaltatásával szerzett nevet magának. Gyakori fellépői Európa legfontosabb zenei központjainak és fesztiváljainak, 2011 óta házigazdái a budapesti Szent István-bazilikában rendezett Orientale Lumen – Kelet világossága hangversenysorozatnak. Rendszeres résztvevői a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválnak és más jelentős zenei rendezvényeknek, s – eredeti hivatásuknak megfelelően – állandó közreműködői a görög katolikus egyház liturgikus alkalmainak, a magyarországi ruszin nemzetiség ünnepeinek és egyéb, a bizánci kereszténységhez kötődő nemzetiségek vallási rendezvényeinek.

A nyolctagú, kiválóan képzett énekesekből álló együttes az egyházi zene művelése mellett természetesen a férfi kari irodalom darabjait is állandóan műsorán tartja. Az idei Filharmónia-bérlet harmadik hangversenyének programját is ennek szellemében állították össze: „saját” repertoárjukat egy görög újévköszöntő ének, az 1751 és 1825 között élt nagyszerű orosz komponista, Bortnyanszkij nagyszabású karácsonyi kórusdarabja és Rahmanyinov Vecsernyéjének egy ismert tétele képviselte. Az első részben még Liszt 116. zsoltárát, egy valódi kuriózumnak számító, csengettyűkön előadott harangimát, majd Lackfi János szellemes szövegével egy Chopin-mazurka kórusátiratát szólaltatták meg. A második félidő elején a magyar kórusmuzsika két remekét, Kodály Felszállott a páva című kórusművének férfi kari változatát, majd Bartók Székely népdalok című ciklusát énekelték. A hangverseny utolsó blokkjában – az újesztendőt köszöntve – Haydn (Az asszonyokhoz) és Schubert (A gondolás) két kedélyes kórusdarabját, majd Johann Strauss Kék Duna-keringőjének eredeti, férfi kari verzióját hallhattuk előadásukban.

A Szent Efrém Férfikar a határainkon túl is ismert kórus
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az énekkarhoz vendégművész is csatlakozott Kiss Péter zongoraművész, a Zeneakadémia tanára személyében, aki Liszt, Haydn, Schubert és Strauss kompozícióiban pontos és figyelmes zongorakísérőként társult a Szent Efrém énekeseihez, a programhoz pedig Rahmanyinov–Kocsis, Liszt, Chopin és Bartók zongoraműveinek színvonalas tolmácsolásával járult hozzá.

Bevallom, a szórólapot kézbe véve kissé heterogénnek tűnt ez a sokféle zenei korszakot, stílust, hangulatot társító összeállítás, ám a koncert végére örömmel állapíthattam meg: kiválóan „működött” a koncepció, s egy színes, komoly zenei értékeket és a nívós szórakoztatást egyaránt kínáló hangverseny felpezsdítő élményével távozhatott a Vörösmarty Színház nézőterét szinte teljesen megtöltő közönség. (Az est sikeréhez feltétlenül érdemben járultak hozzá Bubnó Tamás és fia, Bubnó Lőrinc oldott hangvételű konferanszai.) A magam részéről Bartók irdatlan nehézségeket támasztó, szökőévenként felhangzó ciklusát vártam a legnagyobb érdeklődéssel: a hallhatóan rendkívül alaposan előkészített interpretáció mindenben méltó volt e különleges remekműhöz. A kórus elsőrangú felkészültsége egyébként is vitán felül állt: tiszta intonációval, csiszolt hangzásképpel, s nagy átéléssel szólaltatták meg műsorszámaikat. A szép bérleti hangverseny a hangos ovációval fogadott, örökzöld Strauss-keringő ismétlésével zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában