három perces változatokban

2019.08.13. 15:15

A Számok könyvétől Judit könyvéig – A Hangos Biblia felolvasása folytatódott

Egy 2016-ban megkezdett vállalkozás folytatódott a hétfő délutáni felolvasással.

Sági Zoltán

Felvételkészen fölolvasni nem is olyan könnyű, mint tán elsőre gondolnánk Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

A Hangos Biblia felvételeinek folytatásához keresett és talált helyi felolvasókat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, így hétfőn délután 15 órától a nyilvános hangfelvételek folytatódtak. A távlati cél, hogy a teljes ószövetségi Szentírás szövegét rögzítik 3 perces váltásokban. Hétfőn ebből a Számok könyvének és Judit könyvének rögzítése történt meg. A ráhangolódást Stirbu Viktória énekművész egy Bernstein-dallal és a Schubert-féle Ave Mariával segítette elő, ezután már csak a részletek megbeszélése maradt.

Amelyekből akadt néhány fontos, mivel nyílt térben, népes hallgatóság előtt felvételkészen fölolvasni nem is olyan egyszerű feladat. – Fontos az alkalom, de az is, hogy kiváló minőségben tudjuk megörökíteni – magyarázta a felvételt vezető szakember, aki előbb a felolvasásra várakozókat instruálta, majd a sajtó munkatársait tanácsolta el a további kattintgatástól.

Felvételkészen fölolvasni nem is olyan könnyű, mint tán elsőre gondolnánk
Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Ezt megelőzően azonban Spányi Antal megyés püspök is szólt a fölolvasókhoz, fölemlítve a szegedi Benyik György biblikus tanár, plébános által elindított kezdeményezés célját. Utalt a Biblia különféle megnevezéseire, amelyek közül a Könyvek könyve névváltozatot emelte ki, hozzátéve, a Biblia ennél is több: az Isten szava. Majd megindultak a felolvasások, amelyek sorát Spányi Antal 3 perce nyitotta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában