Puszták aranya

2018.10.13. 20:24

A nagyszentmiklósi kincs másolatai láthatók a Halász-kastélyban

A Halász-kastélyban nyílt meg szombaton az a tárlat, amelynek középpontjában a nagyszentmiklósi kincs hiteles másolatainak bemutatása és a leletegyütteshez kapcsolódó elméletek állnak.

Bokros Judit

Lezsák Sándor (a mikrofonnál) nyitotta meg a kiállítást. Balról a harmadik L. Simon László

Fotó: Kőmíves András

A megnyitón Rodics Eszter igazgató Lezsák Sándort, az Országgyűlés alelnökét, L. Simon László országgyűlési képviselőt, Fogas Ottót, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatóját, László Zoltánt, László Gyula régész-történész fiát, valamint Podhorszki Istvánt, Kápolnásnyék polgármesterét köszöntötte.

A Puszták aranya című kiállításon L. Simon László először is a Móra Ferenc Múzeumnak és igazgatójának mondott köszönetet azért, hogy most a kastélyban látható a nagyszentmiklósi kincs hiteles másolata, amely egyébként a szegedi intézmény tulajdonában van.

Lezsák Sándor a nagyszentmiklósi kincsről elmondta: még mindig számos feszültség, ellentmondás és kérdőjel van körülötte. Az eredeti tárgyakat kétszáz éve, 1799-ben, a ma Románia területén található Nagyszentmiklós határában találták meg, jó ideje pedig Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban őrzik őket. Szakirodalma könyvtárnyi, ám az újabb kutatási eredmények is talányokat vetnek föl.

Lezsák Sándor (a mikrofonnál) nyitotta meg a kiállítást. Balról a harmadik L. Simon László
Fotó: Kőmíves András

A december 31-ig nyitva tartó kiállításon láthatók a leletegyüttes tárgyairól az Iparművészeti Múzeumban a 20. század elején készült hiteles másolatok. Olvasható a kincs eredetének három néphez – avar, bolgár, honfoglaló magyar – visszavezetett elmélete, s megtekinthetők az ezen korokhoz kapcsolódó viseletek, fegyverek is. Külön teremben kaptak helyet László Gyula azon grafikái, amelyek a honfoglalás korát mutatják be. Ezeken nyomon követhetjük például az ősök életmódját és jellegzetes tevékenységeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában