Kultúra

2017.03.20. 14:32

A mi Európánk - A vetélkedő döntője

Pákozd-Székesfehérvár - Ebben a tanévben is meghirdette a fehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület A mi Európánk című vetélkedőt magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára.

Szabó Zoltán

A szervezők célja az volt, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket térségünk múltjáról, jelenéről, Európában betöltött szerepéről, saját lehetőségeikről és egymásról, ezzel is elősegítve a közös értékek megőrzését. A vetélkedő témakörei között általános EU-s ismeretek, emberi és polgári jogok, választójog, környezetünk, oktatási-tanulási lehetőségek, energiaügyek, foglalkoztatás, országismeret (kultúra, földrajz, népszokások, nevezetességek, érdekességek, ünnepek, gasztronómia, sport), továbbá  az volt az I. világháború centenáriuma szerepeltek.

A három tagú  csapatok közül a két internetes fordulót követően, a legjobbak jutottak tovább a döntőbe, melyet március 25-én, szombaton 9 órától rendeznek. A versenyzők először Pákozdon, a  Katonai Emlékparkban akadályversennyel kezdenek.  A Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából fát ültetnek és megemlékezést is tartanak. Az ünnepségen részt vesznek többek között a szerződést annak idején aláíró országok Magyarországra akkreditált nagykövetségeinek képviselői is. Ezután a verseny 11 órakor Székesfehérváron, a Németh László Általános Iskolában folytatódik, ahol plakátkiállítás  nyílik a résztvevő csapatok alkotásaiból, 60 éves a Római Szerződés címmel. Az eredményhirdetést is  az  iskolában tartják, 15.30 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!