Kultúra

2017.08.08. 20:10

A költészet sárkeresztúri otthona - Hetvenhetedik születésnapja alkalmából Bella Istvánra emlékeztek a településen

SÁRKERESZTÚR Az 1940-ben született, Kossuth- és József Attila-díjas költőre, műfordítóra emlékeztek kortársai Sárkeresztúron.

Szanyi-Nagy Judit

Bella István emlékét a költő, műfordító 2006-os halálát követően is őrzik megyeszerte. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy tavaly Bella István-emlékházat avattak Sárkeresztúron, s a minap a hetvenhetedik születésnap apropójából rendezett megemlékezést is itt tartották.

Az esemény koszorúzással kezdődött: az önkormányzat nevében Csutiné Turi Ibolya, Sárkeresztúr polgármestere, a költőtársak nevében pedig Bakonyi István irodalomtörténész, író, tanár, Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke és Lukácsy József, a társaság alelnöke helyezték el a házon található emléktábla alá a koszorúkat.

A résztvevők ezt követően mintha egy irodalmi szalonba csöppentek volna: Bella István műveit előbb videón idézték fel - a Vörösmarty Színház tagjainak közreműködésével -, majd szavalt és megénekelt versek is elhangzottak, hol Bakonyi István vagy Bobory Zoltán, hol pedig Cserta Gábor gitáros előadásában.

Bobory Zoltán, a Vörösmarty Irodalmi Társaság elnöke is koszorút helyezett el a sárkeresztúri emlékházon Fotó: Szanyi-Nagy Judit

- Büszkék vagyunk az emlékházra, hiszen a szülői házról beszélünk. Ez az iskola tőszomszédságában van, így végképp adott a lehetőség, hogy a gyermekeink mindig halljanak valamit - ahogyan mi hívtuk - István bácsiról. Ennek egyik szelete a költő nevét viselő szavalóverseny, melyet örömmel szervezünk meg minden évben, hol helyben, hol pedig a fehérvári Ciszter gimnáziummal közösen - emlékezett Sárkeresztúr polgármestere.

Bella István Székesfehérváron született és középiskolás éveit is itt, a korábban József Attila Gimnáziumként ismert Ciszterci Szent István Gimnáziumban töltötte. Mindig is büszkén hangoztatta sárkeresztúri vonatkozását. Ez áll emléktábláján is: "Bármeddig élek és halok, (...) Sárkeresztúr fia vagyok".

Sár is, kereszt is, úr is - áll ugyanebben a műben, egy másikban pedig: "El hulla! Virág! El iram! Lik az élet!". A tragikum mellett játékosság, nyelvi leleményesség - e sajátosságok jellemzik igazán Bella költészetét, és természetesen magát az embert is. - Páratlan humora volt - emlékeznek vissza többen a kortársak közül, köztük Brájer György, Káliz Sajtos József és Sajtos Lajos is.

Nemcsak műveinek kedvelői, de barátai is tulajdonosai könyveinek, melyeket sorra dedikált a sokak által Pityének hívott Bella István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!