botrány

2019.11.22. 17:27

A Katona igazgatója intellektuális kielégülésnek nevezte a zaklatást

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója alig tíz napja, még Gothár Péter zaklatásos botránya előtt egy interjúban beszélt arról, mit is jelent egy tanárnak a neki alávetett diákok zaklatása.

Azt mondta, hogy ez akár „intellektuális kielégülést” is jelenthet – írja a Ripost alapján az Origo.

A zaklatási botrányba keveredett budapesti Katona József Színház igazgatója annak kapcsán beszélt korábban, hogy egy filmben olyan karmestert játszik, aki intim kapcsolatba kerül egy 14 éves csellista lánnyal. Pontosabban erőszakot követ el rajta.

Már az interjú címe is beszédes: Nem egészséges, hogy ma már mindennel kapcsolatban féket tartunk magunk előtt

A riporter külön ki is hangsúlyozta, a zaklatásokról Máté Gábor másoknál „árnyaltabban gondolkodik”. Nem ítéli el egyértelműen a zaklatókat.

Máté Gábor az interjúban azt állítja, hogyha korábban is a mostani szabályok lettek volna érvényben, akkor a színművészeti főiskolán

ma már nem tudna megismerkedni jelenlegi élettársával, akivel, mint a saját diákjával, tanárként jött össze.

Később azt mondja, hogy szerinte még középiskolában is előfordul, hogy a tanár megvárja, míg a diákja eléri a nagykorúságot, majd összeházasodnak.

Ekkor a Mátéval egyébként barátságos riporter közbeszól: „De egy ilyen kapcsolatban a kezdetekkor alá-fölérendelt viszony van a két fél között...

Máté Gábor erre azt mondja: „Lehet, hogy egyszerűen csak egymásba botlanak és szerelmesek lesznek.„

Majd a Katona igazgatója kijelenti, hogy a zaklatás a zaklató számára intellektuális kielégülést is jelenthet.

Szó szerinti idézet:

Nem tudom, hogy ezek az emberek miként gondolkodnak, hol lépik át a határt, hogy csak a saját vágyaikkal foglalkozzanak. De elképzelhető, hogy ezek mögött ott lapul valamilyen intellektuális kielégülés is

- mondja Máté Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában