Kultúra

2010.05.11. 02:29

A Hold 5 millió dollárból készült

Székesfehérvár - Korábban sokszor az orrunkra kötötték, hogy a rendező a híres David Bowie fia. Ma már az egyáltalán nem fontos: Duncan Jones a híres apától függetlenül tehetséges.

nincs nev

A végeredményt külön felértékeli, hogy a Hold írd és mondd összesen 5 millió dollárból készült. Egy hasonló zsánerű hollywoodi produkcióban legfeljebb zsebpénzre elég, esetleg még a stáb ellátására és büfiztetésére. De láss csodát! Mindez a filmen egyáltalán nem látszik, a makettek teljesen élethűnek tűnnek, a díszlet illúziókeltő, a holdfelszín és az eget betöltő Föld látványa pedig egyenesen impozáns. Abban pedig semmi szégyellnivaló nincs, hogy Jones és csapata visszanyúlt néhány korábbi klasszikushoz. Mindenekelőtt Stanley Kubrickot és a 2001 Órodüsszeiát említeném, de Tarkovszkij Solarisa, sőt, Ridley Scott: Alienje is megidéződik.

A Hold sötét oldalán játszódó történet csavaros, jórészt nyomasztó hangulatú, ami annál is dicséretesebb, mert lényegében egyetlen szereplője van. Ő Sam Bell, aki héliumbányász a Holdon, munkája nagyrészt abból áll, hogy az önállóan ténykedő gépekre felügyeljen. Három évet kell kibírnia, ő legalábbis így tudja. Leginkább az tartja benne a reményt, hogy ideje leteltével hazamehet a Földre gyerekéhez és csinos feleségéhez, akivel videoüzeneteket vált. A magánytól, az elidegenedéstől azonban lassan becsavarodik, furcsa álmok gyötrik, s egy baleset után rá kell döbbennie, hogy nincs egyedül...

A kicsit elkapkodott befejező jelenet sem rontja el ezt a filmet, amelynek a látvány mellett a másik nagy dobása Sam Rockwell alakítása. Tényleg jutalomjáték ez a kiváló színésznek, aki a dupla főszerepben is kitűnő, de többet nem árulok el. A stáblistán olvasható még Kevin Spacey neve is: ő Gerty-nek az intelligens számítógépnek kölcsönözte a hangját. A film hangulatához jól illő zenét Clint Mansell írta, az operatőr Gary Shaw.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!