Tánc és muzsika

2019.05.21. 22:24

A Csárdáskirálynő lesz az első bemutató az Operettszínház jövő évadában

A 2019/20-as szezonban a János vitéz és a Mohács 1526 című produkció is látható lesz.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a teátrum keddi budapesti sajtótájékoztatóján ismertette az új ciklus első évadának műsortervét. Mint mondta, úgy állították össze az évadot, hogy magas minőségben szolgálják a nézőket, a műfajt és a művészetet.

„Hiszek a szerzőkben és hiszek a művekben, hiszek a stílushűségben és hiszek a műfajhűségben”

- mondta, hozzátéve, hogy vonatkozik ez az operettre, a musicalre és a daljátékokra is, és ennek jegyében mutatják be első produkciójukat, a Csárdáskirálynőt.

Elmondta: Kálmán Imre művének próbafolyamata kedden kezdődik. A produkciót Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra, és először a Budapesti Nyári Fesztivál keretében, a Szabad Tér Színház és a Budapesti Operettszínház közös bemutatójaként a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható júliusban és augusztusban. Az operettszínházban szeptember 6-tól játsszák, a főbb szerepekben hármas szereposztásban. A díszletet Cziegler Balázs, a jelmezeket Berzsenyi Krisztina tervezi, a karigazgató Szabó Mónika.

A művészek segítségét kéri a rendező

A főbb szerepekben Csuha Lajos / Dézsy Szabó Gábor, Felföldi Anikó / Siménfalvy Ágota, Vadász Zsolt / Bakos-Kiss Gábor, Szendy Szilvi / Bojtos Luca / Bódi Barbara, Fischl Mónika / Lévai Enikő / Kiss Diána, Laki Péter / Erdős Attila / Dénes Viktor látható.

Vidnyánszky Attila arról beszélt, hogy először rendez operettet, így számít a művészek segítségére. Mint mondta, előadásukban egy eltűnt, alig volt világot idéznek meg, ahol győzedelmeskedik a mindenható szerelem.

„Megpróbáljuk a lelkét megfogni ennek a világnak, és arról is beszélni, hogy hogyan tűnik el”

- mondta, hozzátéve: az első világháború időszakáról úgy beszélnek, hogy gondolataik mára is érvényesek. A monarchia hangulatára asszociálunk sok humorral, játékkal, szenvedéllyel, elegánsan és fájó szívvel az eltűnt világ kapcsán – mondta.

Pfeiffer Gyula főzeneigazgató arról beszélt, hogy munkájuk során visszatérnek az 1915-ös ősbemutató anyagához. Visszaállították az eredeti Gábor Andor-féle szöveget, a koncepció szerint az 1915-ös előadás reprodukcióját mutatják be.

János vitéztől Diótörőig

A Csárdáskirálynő koreográfusa Bozsik Yvette, aki a következő bemutatónak, Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának rendező-koreográfusa is. A Petőfi Sándor elbeszélő költeménye nyomán készült művet november 22-én tűzik műsorra. A mű dalszövegírója Bakonyi Károly és Heltai Jenő. A főbb szerepekben Dolhai Attila, Bordás Barbara, Bodrogi Gyula, Lukács Anita, Oszvald Marika, Papadimitriu Athina és Langer Soma látható.

Az évad második felében, 2020. március 20-án mutatja be a színház Horváth Szilárd-Szijártó Zsolt-Schiszler Zsolt Mohács 1526 – Európa kapuja című rockmusicaljét, amelynek rendező-koreográfusa Vincze Balázs.

A Kálmán Imre Teátrumban a Párizsi randevú – Volt egyszer egy Moulin Rouge című dinner show premierjét november 8-án tartják, Vásári Mónika és Buch Tibor közreműködésével, Apáti Bence koreográfiájával és Richter József rendezésében. A színház új darabja a párizsi Moulin Rouge-ban játszódik, slágerek, artistaprodukciók és táncok szórakoztatják a nézőket, akik négyfogásos vacsora mellett nézhetik meg az előadást.

A Raktárszínházban mutatják be 2020. február 15-én Grigori Frid Anne Frank naplója című monooperáját Rátóti Zoltán rendezésében. Az egyszemélyes operaváltozat szereplője Süle Dalma.

Tajtékos dalok címmel 2020. március 10-én tartanak premiert a Kálmán Imre Teátrumban Kiss Csaba rendezésében. A darabban Boris Vian, a Tajtékos napok című regény szerzője életének főbb helyszínei elevenednek meg. Az előadásban tizenkét Boris Vian-sanzon szólal meg.

Mint a főigazgató elmondta, a színházban a jövő évadtól újra látható lesz A Szépség és a Szörnyeteg című produkció, az Isten pénze című musical és a Viktória című operett. Kiemelte: az izraeli magyar évad záróeseményeként látható lesz a Menyasszonytánc című klezmeroperett, amelyet felújítottak az eseményre és Budapesten is műsorra tűznek.

A főigazgató szólt arról is, hogy terveik között szerepel a Diótörő bemutatása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában