Kultúra

2017.08.06. 19:10

80 éves évforduló - Felújították a tordasi emlékművet

TORDAS Magyarországon szép szomorú emlékként maradtak meg az első világháborús szobrok, emlékművek. A tordasit a 80 éves évfordulóra újították fel.

Zsohár Melinda

Kerek évforduló alkalmából újították fel az első világháború áldozatainak tiszteletére emelt szobrot a tordasiak. A községben 80 évvel ezelőtt, 1937. június 27-én avatta fel a falu népe a világháborúban elesett 83 tordasi katona tiszteletére az emlékművet. A falu lakosságához képest itt is nagy véráldozatot adtak a tragikus kimenetű háborúhoz. Az ünnepség kimagasló eseménye volt, hogy József főherceg mondta az avatóbeszédet, megemlékezve a dicső 69-es és 17-es ezredek hősi teljesítményéről. Az átadáson jelen volt az akkori megyei főispán, a váli főszolgabíró, a Nemzeti Egység Pártjának központi titkára, egy dandártábornok és egy csendőr őrnagy, idézte Juhász Csaba az avatóünnepségen a helyi történelmi eseményt. Az általános iskola igazgatója, Kosaras Péter Ákos történész és Süller Zsolt evangélikus lelkész közösen vágták el a szalagot a polgármesterrel a szomorú-jeles nap alkalmával.

A képen Kosaras Péter Ákos iskolaigazgató, középen Juhász Csaba polgármester és Süller Zsolt lelkész Fotó: Önkormányzat

Az első világháborús szobor mellé helyezték el később a második világháborúban elesettek emlékkövét és az 56-os forradalomban elesettekre emlékeztető kopjafát. Ezeket is felújították, a kis területet parkosították.

- Gyermekeink, unokáink oda tudnak menni eléjük, és kérdezhetnek róluk. Mi mesélhetünk nekik a háborúkról, forradalmakról, a hőseinkről, akik harcoltak az országunkért, a szabadságunkért, és akik az életüket is adták értünk - mondta Juhász Csaba.

A Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottsága 500 ezer forinttal támogatta a megvalósulást, Varga Ernő műköves a szobor szakszerű megtisztítását vállalta, s többen segítettek a tordasi hősök emlékhelyének megszépítésében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!