Őszinte érzések, végtelen jóság és tisztaság

Hantos – Az erdélyi, gerendkeresztúri, hadrévi látogatást Fischer József hantosi polgármester és felesége, Koncz Katalin kezdeményezte immár négy éve a családi kapcsolatok révén. A Koncz és a Lukácsi család származik Keresztúrról, az elöljáró apósa ott született, kétéves volt, amikor áttelepültek Magyarországra. Gerendkeresztúr mintegy 600 lelkes kis falu Torda és Marosludas között, az ott lakók közül vagy kétszázan magyar ajkúak.

A múlt év nyarán a hantosiak vizitáltak Erdélyben. Gerendkeresztúr és

Hadrév neve örökre beivódott azoknak az emlékezetébe, akik megtapasztalták az ott élő emberek vendégszeretetét. Az idén testvéreik jártak Magyarhonban.

– Jöttek, láttak és sajnos visszamentek, de itt hagytak nekünk egy darabot a szívükből – fogalmazta meg Fischer József hantosi polgármester.

A viszontlátás öröme ismét határtalanná vált. A harmincfős küldöttséget Simon István tiszteletes, az új lelkipásztor vezette, elődje megkezdett munkáját folytatva hamar megtalálta a hangot az ismeretlen ismerősökkel. Az örömkönnyek és a baráti, testvéri ölelések után jóízűen fogyasztotta el vendég és vendéglátó egyaránt a hét nyelven beszélő marhapörköltet, Polányi Ica bográcsából.

A másnapi kirándulás Esztergomot és Visegrádot célozta, az esztergomi bazilikát számosan most látták először. A visegrádi vár és a Dunakanyar felejthetetlen látványa a viharos szélben megfáradt túrázókat mindenért kárpótolta. A várvédőkkel nem, hanem a lépcsők sokaságával mindenkinek meg kellett küzdenie. Otthon aztán Kertész Misi kemencében sült finomságokkal kényeztette a derék kompániát. Királyi lakoma volt! – egyeztek meg hamar az atyafiak és a honleányok. Az éjszaka viszont túl rövidnek bizonyult.

A citerával Koncz Mária, jobbról a második Fischerné Koncz Katalin

Fotó: V. Varga József

A következő napon a Pákozdi Katonai Emlékpark, az agárdi termálfürdő gyógyvize és a Velencei-tó jött sorra. A parkolás lehetetlen küldetésnek számított, viszont a merész kalandorok elmondhatták magukról, hogy Kápolnásnyéken parkoltak és a velencei strandon fürödtek.

A vasárnap háromcsapatos kispályás focitornával vette kezdetét, a délutáni katolikus szentmisét követően pedig a kultúrházi gálaműsor produkciói pezsdítettek szívet és lelket. A köszöntő beszédek jól példázták: egy vérből valók vagyunk mindannyian. Az erdélyiek szép, faragott ajándékát Csegöldi Vilmos készítette. Aztán jöttek a hantosi néptáncosok és népdalosok, majd a vizitálók kórusa lépett színpadra egyházi énekekkel. Szász Norbika gerendkeresztúri táncai könnyeket csaltak a nagyérdemű szemébe – Csegöldi Miklós táncos öröksége így nem merül soha feledésbe. Koncz Levente – aki ifjú kora ellenére ma már egy híres táncegyüttesben bontogatja szárnyait – fináléja önmagáért beszélt. Az est aztán bállal zárult.

Pillanatfelvétel a visszautazás előtt – vendéglátók és vendégek közösen a fotográfián

Fotó: Fischer Szandra

– Az új hét kezdete most valaminek a végét jelentette – mesélte Fischer Jóska. – Sírtunk búcsúzáskor, nehéz volt elengedni egymás kezét vagy kibontakozni az ölelésekből. Testvéreink a szeretetet hagyták itt nekünk, hogy őrizzük, és jövőre vigyük vissza Erdélyországba...