Kultúra

2017.06.16. 10:12

Petrőczi Éva költőben a mai napig ott él a katicarajongó kislány

Székesfehérvár - Őszinte hang, önirónia, közvetlen személyiség jellemzi Petrőczi Évát, aki a könyvhét alkalmából rendezett irodalmi esten járt a megyeszékhelyen.

Bokros Judit

Sokadszor volt már Fehérváron köteteit bemutatni, beszélgetni  Petrőczi Éva író, költő, műfordító, irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi docens. Bakonyi István irodalomtörténész monográfiát is írt róla, mivel életművének jó ismerője, és leginkább ő volt az eddigi irodalmi esteken a beszélgetőtárs is. A Királykút Emlékház félévzáró rendezvényén szintén ő fogadta Petrőczi Évát és a két friss kötetét megjelentető kiadók képviselőit.

Az író, költő ezúttal mesekönyvéről és válogatott, legszebb verseit tartalmazó kötetéről (szerkesztő: Bakonyi István) beszélt, majd dedikált. A Katicamesék című kedves, szépen illusztrált kiadvány elejébe például egy-egy katicát is rajzolt a szöveg mellé. Petrőczi Éváról ugyanis érdemes tudni: régóta nagy katicakedvelő, mondhatni, a bogár már a „címerállatává” vált. Nem véletlen tehát az sem, hogy mesekönyvének szereplői katicák, és az sem, hogy a bemutatóra katicás szoknyában, katicás gyűrűvel és nyaklánccal érkezett.

Petrőczi Éva (balra) és a Katicameséket kiadó Scur Katica
Fotó: Molnár Artúr

A 66 éves szerző katicás emlékei egy kisgyermekkori játékig nyúlnak vissza, amelyet édesanyjával játszott. Amikor arról érdeklődtem tőle, mai énje mennyire azonos azzal a kislánnyal, aki annak idején ennyire megszerette a pöttyös bogarat, így válaszolt:

- Tökéletes az azonosság. Ugyanolyanok a gesztusaim, a természetem, mint gyermekkoromban. Elmondhatom, hogy az elkerülhetetlen, de jól viselt biológiai változásoktól eltekintve ugyanaz a kislány vagyok. És jellemző, hogy még 66 évesen is elemi bizalommal, de tolakodás nélkül fordulok minden ember felé, még akkor is, ha nem úgy bánnak velem, ahogy azt várnám – fogalmazott az író, aki a dedikált katicák mellé pici esernyőt is rajzolt. Ennek eredőjéről elmondta:

- Mindig, mindenkit szerettem védeni. Gyermekként a beteg, megkínzott katicát, a kismadarakat megpróbáltam ápolni. Felnőttként pedig valami ilyesmit teszek a költészet által, az emberekért. Valószínűleg innen jött az esernyő motívum is, a katica védelmére.

A Katicamesék előtt jelent már meg mesekönyv az írótól, Sün mama altatódala címmel. Az ötlet fordítás közben jutott eszébe Petrőczi Évának, aki úgy gondolta: ő jobbat tud írni, mint azokban a leporellókban szereplő szövegek, így nekiállt a munkának. A gyermekeknek szóló írásokat pedig felnőtteknek szóló szövegek követték: az utóbbi időben 33, a szerző által „novelettának” becézett mese született. Ezek hamarosan, illusztrálva, Éva-mesék címmel szintén az olvasók kezébe kerülhetnek.

Idei újdonság a költőtől egy Arany János emlékére írt vers, az Új rege a csodaszarvasról című, amely egy antológiában jelent meg az Arany-emlékév apropóján. Mint kiderült: az író gyermekkora óta nagyon szereti Arany költészetét, akiről visszatérően ír, lírai és prózai szövegeket egyaránt.

A vallásos, református Petrőczi Évának és irodalomtörténész férjének, Szabó Andrásnak 2017. a reformáció 500. évfordulója miatt is jelentős. Arról, hogy számára miként történik a megújulás, a költő így beszélt:

- Ott kezdődik a megadás és az igazi öregség, ha az ember elfelejti, hogy a reformáció, a megújulás örök. Nekem olyan az életmódom, az alkatom, hogy folyamatosan megújulok, ám ez nem csak az én érdemem – mondta Petrőczi Éva, aki öniróniájáról is híres. Őszinte jellemzései kapcsán úgy gondolja: inkább gúnyolja ő saját magát ízlésesen és cizelláltan, mint tegye ezt más, otrombán

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget