Ókori táncok, avagy mozdulatművészet a freskókon

A pillanat művészete ugyan a tánc - ám az ókori vázafestők, szobrászok ábrázolásai arra utalnak, hogy fontos része volt az ókori kultúrának. A Pompeji kincseit bemutató kiállítás Gorsiumban és a fehérvári múzeumban jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, mire következtethetünk az ókori mozdulatművészettel kapcsolatban.

Nos, a régészeti források, történelmi és irodalmi emlékek, epigráfiai (felirattani) és ikonográfiai bizonyítékok, valamint vallástörténeti momentumok alapján az is megállapítható, hogy miféle táncokat jártak az ókorban, és mi volt az egyes táncok szerepe.Botos József az etruszk, görög és római ábrázolásokat és nyelvemlékeket egyaránt idézve arról beszélt, hogy az ókori istenek világa valójában a földi világ tükörképe volt. A halhatatlan istenek éppen úgy éltek - ettek, ittak, szerettek, harcoltak, táncoltak - akár az emberek.

Botos József könyvet is írt az ókori táncokról

Amikor a vázákon, falfestményeken táncra perdülnek a mitológiai alakok - lépéseik, ugró, szökkenő mozdulataik nagyon is valóságosnak tűnnek. Bizonyára a hétköznapi életből lesték el a mozdulatokat az alkotók. Később pedig a valóságos emberi alakokat is megörökítették. Az ábrázolásokból tudjuk: ismertek voltak a körtáncok, füzértáncok, a különféle fegyvertáncok, a szerelmi csalogató azaz udvarló táncok illetve az ugrós táncok is.

Botos József arról is beszélt, hogy miként határozták meg vallási rítusok no meg az istenek tiszteletére rendezett ünnepek a közösségi életet. Egy-egy ünnephez olykor pontos rituálé, meghatározó mozgás is tartozott. A halottak tiszteletének ünnepén például jellegzetes sortáncokat, gyásztáncokat adtak elő. A Mars ünnepeken is kultikus táncokat jártak Mars papjai, a salliusok. A pompeji freskók megörökítik az Izisz kultusz szerelmi beavatási jeleneteit is, amit eksztatikus tánc kísért - jellemzően később ezeket a pogány szokásokat az egyház betiltotta.

Körtánc a korabeli kerámián
Fotó: Igari Balázs

A rómaiak kedvelték a pantomimet is - így jelenítették meg a mítoszok vidám paródiáit is, amelyeket táncos elemekkel bővítettek. A hanyatló Rómában egyébként a tánc szerepe fokozatosan inkább a szórakoztatás lett, így közönségesnek is tartották.

A középkorban pedig végképp szemérmetlennek bélyegezték a táncot - ahogy sok mindent, ami az ókori ember számára még az élet természetes része volt...