Kultúra

2017.03.30. 11:56

Megvannak az Óperenciás Fejér Megyei Mesemondó Verseny eredményei

Fejér megye – Március 28-án, kedden rendezték meg a XVI. Óperenciás Fejér megyei Mesemondó Verseny döntőjét a Hetedhét Játékmúzeumban.

Szanyi-Nagy Judit

A versenyre Fejér megyében élő általános iskolás gyermekek jelentkezhettek, egy magyar népmesével vagy magyar író meséjével.

A döntőn végül tizenöt versenyzőt díjaztak. A zsűri tagjai Nagy Judit, a Szabad Színház vezetője, Iszkádi Erika, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója és Magony Imre író, könyvtáros, a Szabad Színház tagja voltak. Az első és második évfolyamosok között Mátay Flóra Korina, a Németh László Általános Iskola tanulója, a harmadik és negyedik osztályosok között Borbély Levente Miklós, a Felsővárosi Általános Iskola, az ötödik és nyolcadik évfolyamos diákok között pedig Huszár Anna, a Sárszentmiklósi Általános Iskola diákja bizonyult a legjobbnak.

Fotó: http://www.ggmuvhaz.hu

A döntő részletes eredményei:

1–2. évfolyam

I. díj

Mátay Flóra Korina A sün. Magyar népmese. A Székesfehérvári Németh László Általános Iskola 1. osztályos tanulója.

II. díj

Schneider-Zaj Ákos Hajlik meg ott. Magyar népmese. A Székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola 2. osztályos diákja

III. díj

Bunda Szulamit Gréta K. László Szilvia: Nem találod királyság. A Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium 1. osztályos tanulója.

Különdíj

Horváth Boglárka Lázár Ervin: A lyukas zokni. A Székesfehérvári István Király Általános Iskola 2. osztályos diákja.

Különdíj

Szűcs Bálint Fésűs Éva: Veszekedős mese. A Székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskola 2. osztályos tanulója.

 

3–4. évfolyam

I. díj

Borbély Levente Miklós Az öregasszony és a halál. Magyar népmese. A Székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola 3. osztályos tanulója.

II. díj

Varga Nóra Lázár Ervin: A hétfejű tündér. Az Enyingi Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 4. osztályos diákja.

III. díj

Pudelka Milán Kányádi Sándor: Okos kos. Az Enyingi Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 4. osztályos diákja.

Különdíj

Straub Gréta Benedek Elek: Pityi Palkó. A Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola 3. osztályos tanulója.

Különdíj

Szücs Alexa Rangáné Lovas Ágnes: Hoppá, baba született! A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola 3. osztályos diákja.

 

5–8. évfolyam

I. díj

Huszár Anna Az ördög kilenc kérdése. Magyar népmese. A Sárszentmiklósi Általános Iskola 8. osztályos diákja.

II. díj

Hujber Fanni Boglárka Az együgyű házaspár. Magyar népmese. A Pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

II. díj

Nagy Zsófia A szegény ember hegedűje. Magyar népmese. A Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium 5. osztályos tanulója.

III. díjat a zsűri nem adott ki

Különdíj

Fürst Eszter Az aranyeke. Magyar népmese. A Székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola 7. osztályos tanulója.

Különdíj

Horváth Domokos Gárdonyi Géza: A mindentudó kalap. A Kodolányi János Középiskola és Kollégium 5. osztályos diákja.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!