Kultúra

2017.02.03. 18:25

Te nem fogsz Rómeót játszani

Érdekes karakter, oda kell rá figyelni. A kortárs Herner Ferike faterjában ő Herda Pityu, a klasszikus Lear királyban Oszvald, Goneril udvarnoka, a Terrorizmusban üzletember, az Indul a bakterházban a Piócás, vagy éppen A padlásban a Meglökő.

Szabó Zoltán

Ősszel lesz öt éve, hogy Kricsár Kamill a Vörösmarty Színház társulatának tagja, és ez alatt az idő alatt nagyon sok szerepet játszott Fehérváron. Különböző stílusú darabokban, mindig más figura bőrébe bújt. Mondhatnánk, ez egy színész dolga, mindjárt hozzátéve azt is: ha meg is tudja oldani. Most éppen Prokofjics inast játssza az Apák és fiúkban. Az előadás előtt beszélgettünk. (Kedves, közvetlen ember, vele nem lenne természetes a magázódás.)

- Sértő lenne, ha azt mondanám, hogy igazi karakterszínész vagy?

- Nem, mert az vagyok. Számomra ez a titulus nem csupa kis szerepet jelent. A világirodalom tele van jobbnál jobb karakterfigurákkal, gondoljunk csak Moliere műveire vagy az oroszokra, például Gogolra. Mindez egyébként már fiatalon eldőlt. Amikor felvettek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiójába, közölték velem, hogy kisfiam, te soha nem fogsz Rómeót játszani.

- Ha jól tudom, Zala megyei vagy, egészen pontosan zalaszentgróti. Ott is élsz?

- Igen, az állandó lakcímem is ottani. Van egy pincém, benne kis lakás, mellette szőlő, gyümölcsös. Ha dolgozom, akkor itt lakom Fehérváron, albérletben. Budapesten nincs lakásom, vidéki srác vagyok, 16 évet éltem Zalaegerszegen.

Most a Carment próbálja Kricsár Kamill, március 5-én lesz a bemutató
Fotó: Molnár Artúr

- Szokásos, álnaív kérdés: már gyerekkorodban elhatároztad, hogy színész leszel, vagy később alakult így?

- Nem jutott eszembe ilyesmi, gyerekkoromban, mint minden normális gyerek látástul mikulásig futballoztam. A vér szerinti apám muzsikus volt, és végül is, belegondolva, azért több helyről fertőződtem. A nevelőapám ugyanis mozis volt, ingyen nézhettem filmeket a 80-as években. Kikért az iskolából, ha elővetítés volt a moziüzemi vezetőknek. Így a hivatalos bemutató előtt fél évvel láttam a Házibulit, Sophie Marceau-val. Nagy arc voltam. irigyeltek is a többiek.

- Ezek után hogyan jött a színészet?

- Családi indíttatásból, félig titokban, furcsa kerülőúton 15 évesen elkezdtem zenélni. A velem egyidős unokatestvérem már jó muzsikus volt, egy blues zenekarban játszott. Egy vidéki kisvárosban az élet akkor a kultúrházban összpontosult, ott bandáztunk. Doboltam, azóta is csinálom, jobban megy, mint a gitározás. Színjátszó kör is volt ott, és egyszer a srácok megkérdezték, nem akarok-e beugrani egy Moliere-darabba. Akartam, így keveredtem bele az egészbe, 16 évesen. Majd 18 évesen jelentkeztem a színművészeti főiskolára, de nem vettek fel. Közben 19 éves koromra elvégeztem a soproni erdésztechnikumot. Aztán másodszor sem vettek fel a főiskolára, és akkor édesanyám szólt, hogy lehet jelentkezni az egerszegi stúdióba. Bekerültem és 1994-től 2010-ig az ottani színházban játszottam. A főiskolát nem végeztem el, de nem éreztem hátrányát. A stúdióban ugyanis rendes, alapos képzés volt. A színházban egyébként sokat dolgoztam Bagó Bertalannal, aki művészeti vezető lett ott.

- Hogyan kerültél végül a fehérvári színházba?

- Kacskaringós történet. Zalaegerszeg után két évig szabadúszó voltam, Budapesten és főként Nyíregyházán, ahol Bagóval és Hargitai Ivánnal is dolgoztam. Csináltunk például iskolaszínházat, négyen, a Tartuffe-öt adtuk elő, tantermekben, a Nyírségben, nem a leggazdagabb környéken. Nagyon tanulságos volt, mert az előadást azok értették a legjobban, akik a legszegényebb környezetből jöttek. Akkor Quintus Konrád volt az igazgató Fehérváron. Ő kérte fel Bagót, hogy rendezze meg a Bizáncot, amiben szerepet kaptam. Közben viszont jött a váltás, Szikora János lett az igazgató, vele jött Bagó és Hargitai is, ők az Új Színházban együtt dolgoztak. Felhívtak, hogy ne csak egy darabra jöjjek, jöjjek a társulathoz Fehérvárra. Így történt, és amikor a szerződéskötésnél találkoztam Derzsi Jancsival, tudtam, nem kerülök rossz helyre. Így is lett, nagyon jól érzem magam, kedvesen fogadtak, és több régről ismerős színészkolléga is idekerült.

- Sok darabban játszottál, köztük vannak átfedések is. A Herner Ferike faterjában például Zalaegerszegen és Fehérváron is szerepeltél. Mi a különbség?

- Először is azt Egerszegen nem Bagó Bertalan rendezte, mint Fehérváron. Ő ott a Gézagyereket, egy másik Háy János-darabot állított színpadra. A fehérvári előadás sokkal sűrűbb, és miután a kettő között eltelt 14 év, én is érettebb lettem. Ott egyébként Banda Lajost játszottam, míg Fehérváron Herda Pityut. Ez okozott is gondokat, mert tudtam Banda szövegét, és óhatatlanul bemondtam azt is. Bocsánatot is kértem Krisztik Csabától. Szeretem a kortárs darabokat, játszani kell ilyeneket, mert ha nem, nem is hívjuk elő a szerzőkből az új műveket. Kimondottan jó volt szerepelni a Terrorizmusban, a Presznyakov-fivérek darabjában is. Az előadások, szerepek közül pedig nagyon szívesen emlékszem vissza a Lear királyra, mert az első, nagy közös találkozás, levegővétel volt a társulattal, és valahogy abban minden egyben volt. Igazából pedig nem is volt olyan szerepem, amit valamiért nem szerettem volna.

- Közben meséket is írsz. Legutóbb a Hópehely hercegnőt mutattátok be a színház kávézójában. Hogy jött ez?

- Eddig kettő volt, igaz, az már többes szám. Véletlenül írtam egyet régen, az rövidke volt. A Hópehely hercegnő nem az én ötletem. Kerkay Rita találta ki, amikor ránézett Derzsi János szakállára, és azt mondta, hogy úgy néz ki, mint a Mikulás. Nosza, csináljunk egy Mikulás-darabot. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy te írod, közölte velem. Összeültünk, ötleteltünk, megszületett, a zenét is én tetem hozzá, gitároztam. A gyerekek, óvodások, kisiskolások jól fogadták. S hogy lesz-e folytatás? Nem tudom, ilyeneken előre nem szoktam gondolkodni.

- Van valami hobbid, amelyre a színház mellett is jut időd?

- Van, nem is egy. A zenélés például, amit meglehetősen sokat gyakorolok. No meg a borászkodás. Zalaszentgrót mellett van a szőlőm, saját bort csinálok, olaszrizlinget. Újra kellene telepíteni, de majd egyszer, ha lesz rá idő. Egyébként meredek a telek, nagyon utálok a permetezővel felcaplatni, viszont gyönyörű a kilátás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!