Kultúra

2015.08.13. 15:09

„Körém kerekedett a mesevilág” - Interjú Szersén Gyulával

Szersén Gyula nevével valószínűleg már mindannyian találkoztunk, még ha elsőre nem is tudjuk felidézni, hogy hol. Ha viszont a hangja felcsendül, orgánuma gyorsan elárulja, hiszen számtalan Star Trek-filmben vagy Poirot-epizódban hallhattuk. Az immár 75. életévét taposó művésszel film- és szinkronszerepeiről, munkáiról és a Velencei-tóhoz fűződő erős ragaszkodásáról beszélgettünk.

Polgári Lilla

– Hogyan alakult ki kötődése a Velencei-tóhoz?

– Gyerekkorom nyarait vidéken, többek között Agárdon töltöttem. Akkor olyannyira beleszerettem ebbe a tóba, hogy úgy döntöttem, ha egyszer felnövök, megpróbálok a közelében maradni. Nem csak a szépsége ragadott meg, hanem az élővilága is, az a hatalmas csönd nyugalmat árasztott. A ’70-es években sikerült aztán telket szereznem Velencefürdőn, ahol felépítettük a nyaralónkat, és azóta is minden évben hónapokat töltök el itt, főleg mióta nyugdíjas vagyok. A táj iránt érzett szeretet és ragaszkodás a mai napig töretlen.

– Szülei egészen más pályát szántak Önnek, miért választotta mégis a színészetet?

– Ők mérnöki diplomát szerettek volna látni a kezemben, de én mindig a humán tantárgyakhoz, például a történelemhez vagy a magyar irodalomhoz vonzódtam. Már diákkori első nagy élményeim is a regényekhez köthetők, már akkor is vizuális típus voltam, és olvasás közben elképzeltem a leírtakat, a tájat, a szereplőket és azok küllemét. Az én mesevilágom úgy kerekedett körém, mintha az olvasott történetekben éltem volna. Ebben a közegben már gyerekkoromban is játszottam, ott töprengtem és izgultam például Bornemissza Gergely mellett. A hasonló könyvélmények adták az alapot a színészethez.

– Tehetségét bizonyítja, hogy a főiskola után a Nemzeti Színház tagja lett.

– Egészen 2005-ig, 40 éven keresztül léptem fel a Nemzeti színpadán, de visszavonultam, mert bevallom, elég volt. Egy idő után be kellett fejezni, hogy úgy emlékezzenek rám, ahogyan én szeretném. Utána még játszottam meghívottként például a Budaörsi Játékszínben, de öt évvel ezelőtt teljesen felhagytam a színházzal.

– Több filmben is játszott. Melyek voltak a legkedvesebbek?

– Nagyon nehéz kiemelni egyet-egyet, mert sok kedves emlék fűz a filmekhez, amelyekben szerepeltem. Az első filmem, a Sodrásban például ma már filmtörténeti anyaggá vált, de több Jancsó-filmben is szerepeltem, a tévéjátékokról és -sorozatokról nem is beszélve.

– A nagyközönség főként a szinkronszerepeiről ismeri.

– A mai napig foglalkozom szinkornizálással, számos név kötődik hozzám, például William Shatner, akivel legutóbb a Boston Legal – Jogi játszmákban dolgoztam. Nagyon szeretem őt, velem együtt öregedett. Még az Enterprise űrhajón kezdtük a közös munkát Kirk kapitányként, aztán végigcsináltam vele a T.J. Hooker című sorozatot is. Sokan viszont azok közül, akiknek a hangomat kölcsönöztem, kihaltak alólam, például Charles Bronson vagy Paul Newman. A régi klasszikusokkal szemben ma már nagyon rossz filmanyagokat kapunk. Semmitmondó, főleg amerikai sorozatokat láthatunk, amiket nem is szinkronizálok örömmel. Nem tudom, hogy kikre emlékezhetünk majd évtizedek múltán a mai alkotásokból, de az biztos, hogy örökké megmaradnak a Lorenek, a Lollobrigidák és még sorolhatnám a neveket. Hihetetlen, milyen filmgyártás zajlott akkoriban. Ma meg rengeteg krimit és thrillert forgatnak, mindegyikben robban valami, vagy éppen meghal valaki. A pornóirodalomról nem is beszélve.

– Miként emlékszik vissza a Bud Spencer-Terrence Hill filmekre?

– Hat-hét filmben szinkronizáltam Terrence Hillt, talán a legemlékezetesebb a Szuperzsaru volt. Azt imádtam, nem lehetett nevetés nélkül kibírni. Viszont miután megkaptam Cattani felügyelőt a Polipban, Újréti Laci vitte tovább Hillt.

– Úgy tudom, a mai napig rendszeresen jár közönségtalálkozókra.

– Mivel a családfőt szinkronizáltam a Váratlan utazásban, a sorozat lelkes rajongói minden évben meghívnak egy ilyen találkozóra, ahol rendszeresen megjelenünk például Schubert Évával, aki Hetty néni hangját kölcsönözte. Van egy Bud Spencer-Terrence Hill rajongói kör is, akik szintén többször invitáltak már, ajándékot is kaptam tőlük. Nagyon jól eső érzés találkozni és beszélgetni a nézőkkel.

– Mivel tölti napjait mostanában?

– Főleg nyaralok, de feljárok dolgozni, szinkronizálni. Az Óbudai Társaskör is rendszeresen foglalkoztat, Baranyi Feri operamesés estjein lépek fel, ahol operaénekesek különböző szerzőktől énekelnek el darabokat, én pedig narrálok. A Lyukasóra folyóirat lapbemutató estjeinek is állandó szereplője vagyok, a mai napig nagyon szeretem ugyanis a verseket. Gáti József a főiskolán arra tanított minket, hogy nem kívülről, hanem belülről kell tudni a verseket. Azt kell kiemelni, amit el akarunk mondani a nézőknek, másképp sem a műnek, sem az előadónak nem teremthetjük meg az auráját. Tökéletesen igaza volt, így mire végeztem az iskolával, 300 verset tudtam kívülről. Aztán megtanultam őket belülről is. A mai napig élek ezzel az anyaggal, mert ezt már nem kell újra tanulni, jön már magától.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!