Kultúra

2015.08.09. 17:05

Jurta-napok Hantoson, motoros kunsztokkal

Hantos – A míves jurtát szombaton délelőtt állították fel a hozzáértő önkéntesek a kastélyparkban. Rock-péntek, főzőverseny, szabadtéri bál, bothúzó viadal – a hét végi falunapokon most is számos attrakció várt kicsit és nagyot egyaránt.

V. Varga József

A felújított faluközpontban a térkövezett járdák azokon az egykori földes-füves ösvényeken épültek, amelyeken a felnőttek és a gyerekek évtizedeken keresztül kitaposták az utat a templomhoz, az iskolához, a bolthoz. A hét végén újra benépesült a kastélypark, a helybéliek és vendégeik belakták minden zugát. Új ösvényeket tapostak a lábak.

A jurta a falu szimbóluma. Az ősi sátor előtt Fodor János (b), Bolye György, Horváth Attila és Bolye Ferenc Fotó: V. Varga József

A jurtaépítésben úttörők a hantosiak, 1989-ben kapták ajándékba a díszes kazah jurtát. Akkor rendezték az első falunapot, és azóta következetesen Jurta-napoknak nevezik augusztusi rendezvényeiket. Bolye Ferenc, a Faluvédő és Kulturális Egyesület elnöke és Koncz Ferenc, a legendás zenészfamília feje szent kötelességének tartja, hogy minden évben álljon a jurta.

Bár ez, már nem az a jurta, elöregedett, az újat pályázaton nyerték, melyet szombaton délelőtt Horváth Attila irányításával és számos önkéntes segítségével, mintegy kétórás munkával állítottak fel. Immár a falu szimbólumává vált őseink többfunkciós lakhelye – emelte ki Fischer József polgármester.

Még egy próba fellépés előtt – citerával a helyi népdalkör vezetője, Koncz Mária

Ottjártunkkor, délben, a szabadtéri színpadon éppen jó ebédhez daloltak a Hantosi Díszpintyek, a dalkör férfiemberei. „Kell még egy szó, mielőtt mennénk, / Kell még egy ölelés, ami végig elkísér, / Az úton majd néha, gondolj reám, / Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár” – Bolye Feri szívhez, lélekhez szóló balladája akarva, akaratlanul is a kishantosi földek sorsát idézte.

A vaddisznópörkölt-főző versenyben tizenkilenc csapat mutathatta meg gasztronómiai tudományát. A Bódi Zoltán alpolgármester vezette zsűri a fődíjat a HegedűsVirág csapatnak ítélte, vezetőjük Hegedűs Csaba és Virág László. Második lett a Hantosi Polgárőr Egyesület gárdája (Guba Ferenc), és harmadik a Bambino különítmény (ifj. Koncz Ferenc).

A színes, változatos programok sorában a falunapok péntek esti nyitányán a Kozmix koncertezett. Szombaton a helyiek és a környékbeliek pompás néptáncos, népdalos csokrot kötöttek, csodadolgokat hoztak a perkátai régiséggyűjtők, a szabadtéri bálon a Koncz-Rock együttes húzta hajnalig. A futball szerelmesei vasárnap délelőtt a Jurta-kupáért szálltak harcba, a délutáni streetfighter show motoros kunsztokkal varázsolt, s kora este megrendezték az első hantosi mas-wrestling (bothúzó) versenyt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!