Kultúra

2015.08.07. 16:06

A Fehéredő múlt játékfilmként folytatódik a 17-es honvédekről

Csak még egyszer előre, mondta Sipos Gyula ezredes, a 17-es honvéd gyalogezred vezetője a második isonzói csata előtt, fegyvereiket és bajtársaikat vesztett, súlyos helyzetben lévő katonáinak.

Kocsis Noémi

A szimbólummá vált mondatot adta a Nagy Háború eseményeit, közelebbről a székesfehérvári 17-es gyalogezred történetét egyéni sorsokon keresztül elmesélő játékfilmjének Burján Zsigmond operatőr, aki forgatókönyvírója, rendezője is a már forgó filmnek. Az első forgatási napok a Rác utcában zajlottak, ahonnan egy katona (Barbély Gábor) feleségétől (Szalai Panni) búcsúzik, majd indul a behívójának megfelelően. Két fiatal katonatársa (Szabó Miklós Bence, Balogh Mihály) mellett természetesen az ezredes és írnoka a fő alakok. Előbbit fiatalon Kelemen István, idős korában Matus György színművészek, utóbbit Horváth Gergely színjátszó alakítják.

Megjött a behívó, indul a katona (Barbély Gábor) a háborúba, feleségétől (Szalai Panni) búcsúzva. Ezeket a felvételeket a házaspár elképzelt házában, a Rác utcában forgatták Fotó: Pápai Barna

- Már a 3 részes Fehéredő múlt trilógia utolsó részében is foglalkoztunk a 17-es honvédekkel, Rózsafi János hadszíntérkutató elbeszélésében. Ő a mostani filmhez is nagy szakmai segítséget nyújt két hasonlóan kiváló szakember, Pintér Tamás és Stencinger Norbert mellett. A legnagyobb inspirációt Siklósi Gyula professzor és a vele megkezdett közös munka adta és adja a mai napig számomra, most is kikérem majd a véleményét.

A forgatókönyvhöz kitűnő tanácsokat adott Adorján Viktor is, jegyzi meg a rendező. A város 11 millió forintos támogatásával készülő filmhez a Rác utcán túl a Zichy ligetbeli, a 17-esekre emlékező oroszlános szobornál , Várpalota mellett és a pákozdi katonai emlékparkban is vesznek fel jeleneteket. A párbeszédeket is Burján jegyzi, valós tényeken alapuló elképzelt jelenetek szerint. Mindehhez saját emlékei segítették: anyai nagyapja ugyanis Isonzónál harcolt, részt vett a caporettói áttörésben 1917 októberében-novemberében és a Piave folyónál kapott súlyos hasi sebet egy repesztalálattól. A családi emlékezet a 2016 nyarára tervezett elkészült alkotásban ilyen módon vezeti át majd a nézőt a történelem e fontos állomásain.

A munka zöme még hátra van, a gyártást koordináló Videopartner Kft. produkciójában készülő filmet az alkotók 2016. július 18-án, a Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred emléknapján szeretnék bemutatni Székesfehérváron. Emlékezetül az utókornak, tisztelgésül a hősöknek.

Ezek is érdekelhetik