Török "bácsi" boldogsága

– Milyen a 70 felé közeledő rockzenész élete? Nem nyűg?

– Á, nem! Nemrég jöttem haza Amerikából, Hawaiion turnéztunk. Jó volt a tengerentúlon, a blues paradicsomában amerikai sztárzenészekkel fellépni. Ez mutatja, még működnek a dolgaim. Itthon meg ráadásul ingyen utazhatok. Kihasználom a lehetőséget és tömegközlekedési eszközökkel megyek a fellépésekre. Sokszor el is kérik a kalauzok a személyi igazolványomat, mert nem hiszik el, hogy elmúltam 65 éves. Vannak ilyen jópofa dolgok az életemben.

– A pénz miatt teszed, mert az ingyennél nincs olcsóbb utazási lehetőség?

– Azért utazom tömegközlekedési eszközzel, mert az már jár nekem! Elég adót fizettem ennek az országnak, hogy éljek a lehetőséggel. És mit tagadjam, valóban könnyebbség, hogy nem a zsebemet terheli az utazás nem kevés költsége. Bár elmondom, sohasem voltam ügyes pénzember, nem is vastagodtam meg soha. Ha gazdag lennék, a fiamat még jobban tudnám támogatni sporttevékenységében, sokat költöttem rá. De megérte, mert világ- és Európa-bajnok lett karatéban és K1-ben.

Török Ádám, a fuvolajáték honi kereszteslovagja a rockban. A Bem rockpart 6 elől indul a Gőzhajója (Fotó: Vohlman Gy.)

– Bátor voltál a ’60-as évek vége felé, mert bátorság kellett ahhoz, hogy a fuvolát rockhangszerként használd.

– Örülök, hogy ezt választottam. Hallottam külföldi példát, és elhatároztam, hogy nem csupán ordibálni fogok a színpadon, hanem fuvolázni is. Sikeres választás volt, elfogadták e hangszert a műfaj részeként itthon is. Eleinte csodabogárnak számítottam, sőt, nekem is furcsa volt a fuvola a kezemben. De a stílusom, amiben a lágy fuvolajáték váltakozik az ordibálós énekkel, bejött nekem és a hallgatóknak is. Ezt igazolja, hogy még most is telt ház van a koncertjeimen, ez lett a védjegye az együtteseimnek.

– A Mini a maximum ?

– A Mini kisegyüttesnek indult, mindig kevés taggal képzeltem el a zenekaraimat, trióban, kvartettben szerettem játszani. Kivétel ez alól a Mini Big Band volt, mert ilyen is létezett. Bár a lényeg, hogy azt játsszam, amit szeretek.

– Az élet kényeztetett, vagy inkább harc volt ez a javából?

– Harc az élet, de szerencsére az élet napos oldalán jártam. A nők is mindig kényeztettek, e téren talán nagyobb sikereim voltak, mint zenészként, igaz, ez a két dolog tett boldoggá.

– Török bácsinak szólíttatod magadat. Direkt vagy Török bácsi?

– Szeretem, ha így hívnak. Már korábban is így hívtak a rajongók, a zenésztársak. Örülök neki, mert úgy érzem, hogy pátyolgatnak ezzel, bár nem kell pátyolgatni, mert kemény csávó vagyok. Bensőségesebb viszony alakult ki köztem, a közönség, a társak között bácsiként.

– A Bem rockpart 6 legenda lett a Duna-parton. Sokat kellett úsznod az árral, hogy fennmaradj?

– Sok kompromisszum kellett ahhoz, hogy 45 éve működjön ez az intézmény. Ez a szívem csücske, óriási bulit tartottunk a 45 éves évforduló alkalmával. Megérte a kompromisszum, mert ilyen klub, ahol progresszív zenét, jazzt és bluest játszanak, nem sok működik a világon ennyi ideje. Bohém ember voltam mindig, és ez, de főként a közönség szeretete segített átvészelni a rossz emberek szívatását.

– Újabb fogalmi párhuzam: bohémság vagy hülyeség?

– A bohém ember nem hülye, csak könnyebben veszi az életet, és sokkal jobban érzi magát.

– Török bácsinak mekkora a takarója, kilóg a lába alóla?

– Nem lóg ki. Éppen akkora a takaróm – amit sikerből, anyagi javakból is szőttek –, amekkora kell. De ennél soha nem is vágytam nagyobbra

A Mini együttes gyökerei

Török Ádám 1948-ban született Budapesten. Gyerekkorában kezdett el fuvolázni, elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszakának előkészítőjét. 1965-ben kezdett el zenélni zenekarban, 1968-ban a Dogs együttes énekes lett, majd ugyanebben az évben megalapította a progresszív rockot, bluesrockot és jazzrockot játszó Mini együttest. 1974-től a Mini jazzrockot játszott, cserélődő tagokkal.