Kultúra

2014.04.06. 15:40

A művek megszólítanak

A Magyar Nemzeti Galéria a kiemelkedő életműveket bemutató sorozatában a két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb alakjának, Derkovits Gyulának a művészetét mutatja be.

Szabó Zoltán

Derkovits (1894-1934) jelentőségét már a kortárs kritikusok, a gyűjtők és a múzeumi szakemberek is felismerték. A művész megítélését azonban a későbbiekben viták kísérték: vagy csak stílusát és festői kvalitásait, vagy csak a társadalmi, politikai állásfoglalását tükröző témaválasztását minősítették, illetve ítélték el. A festő születésének 120. évfordulója jó alkalmat nyújt az életmű újraértékelésére. A mintegy kétszáz Derkovits-művet (festményeket és grafikákat egyaránt) bemutató kiállítás korabeli magyar, továbbá német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák alkotók munkáival egészül ki, világosan rajzolva meg Derkovits Gyula korszakalkotó művészetének hazai és nemzetközi kontextusát.

A budapesti Magyar Nemzeti Galéria tárlatának célja, hogy megragadja Derkovits művészetének eredetiségét. A kiállítás vezérfonala Derkovits alkotásainak az a sajátossága, hogy a művek közvetlenül szólítják meg a nézőt, és állásfoglalásra késztetnek. Ennek a szuggesztív, megszólító hangnak az érzékeltetésére irodalmi kifejezéseket választottak. A kiállítás öt nagy fejezetbe csoportosítja a rövid művészpálya gazdag termését, amelyek az elégia, a dráma, a szatíra, az esszé és a himnusz hívószavával érzékeltetik azt az érzelmi-hangulati töltést, amellyel Derkovits hatni kívánt a szemlélőre.

Az elégia hangja Derkovits korai műveinek a sajátja. Ezekben a munkákban mindig van az idő múlása felett érzett melankolikus érzés. A Nagy fa alatt, a Koncert vagy a Pásztorfiú című képek határozzák meg ennek a kiállítási egységnek a jellegét, de ehhez a csoporthoz tartoznak a művészt prófétaszerepben ábrázoló olyan kompozíciók is, mint az Utolsó vacsora, vagy a Püspöksüveges önarckép.

A dráma a rendkívüli helyzetek, az erős érzelmi felfokozottság művészete. Derkovits két legsúlyosabb drámai alkotása a Menekülés és a Halottsiratás. Mindkettőnek személyesen átélt élmények adják az alapját. Derkovits művészetének egyik hangsúlyos vonása a szatirikus hang. Annak olykor az olykor lázító, olykor beletörődő tudomásulvétele, hogy a valóság és az eszmények között feloldhatatlan ellentétek húzódnak.

Az esszé irodalmi műfajának a képzőművészeti megfelelői azok a bonyolult kompozíciók, melyeknek értelmezése tág teret hagy a nézői képzeletnek is. Derkovits kép-esszéinek legjellemzőbb technikai megoldása a montázs, melyekben sokszor még a képbe komponált betűk, szövegek is értelmezik a művet.

Derkovits himnikus hangvételű kompozícióinak középpontjában az ember világát és sorsát meghatározó magasabb rend áll. Legyen szó a művész és feleségének elválaszthatatlan közösségéről, a szerelemről, a munka világának dicséretéről vagy éppen az embert megnyomorító erőszakról.

A tárlat szakít a Derkovitsról kialakult sztereotípiákkal. Nem a magányos zseniről, a proletárlét szegénységét vállaló, különc őstehetségről szól, hanem egy olyan alkotóról, aki kora képzőművészetében alaposan tájékozódott, ugyanakkor tudatosan merített a hagyományokból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!