2014.04.25. 14:23
A képbe fektetés ára
Fájdalmasan korán elhunyt egykori kollégámtól hallottam először, hogy pénzét festményekbe, mégpedig kortárs művészek festményeibe fekteti.
Azért éppen ilyeneket vett, mert többnyire viszonylag olcsón lehet hozzájuk jutni – és szerencsés esetben már egy-két évtized múlva nevet szerezhet a művész, amivel párhuzamosan növekszik műveinek pénzbeli értéke is.
Ennek valóra váltásához vagy érteni kell a képzőművészethez, vagy nagyon szerencsésnek kell lenni.
Általában azonban elmondható, hogy egy festmény értéke az idő múlásával csak növekszik, sosem csökken. Más kérdés, hogy a befektetési célú vásárlás rendszerint hosszú távon érleli meg hasznát: nem biztos, hogy a befektető még életben lesz, amikor gyűjteménye irigység tárgyává válik.
No, és az is a dologhoz tartozik, hogy az ilyesfajta értékőrző, értéknövelő befektetés akkor érvényes, ha van rá fizetőképes kereslet. Különben holt tőkévé válik a gyűjtemény, amit irigyelnek ugyan, de soha senki egyetlen képet nem akar majd venni belőle.
Léteznek természetesen egyéb kockázatok is. Mondjuk egy különösen szerencsés választásunkat védett nemzeti kinccsé nyilvánítják: azt aztán már igazán nehéz lesz értékesíteni a piacon. Vagy valamelyik képünkről kiderül, hogy hamis. Ez ellen senki nincs bebiztosítva: még ha a művész műterméből vásárolsz, ott is előfordulhat, hogy idegen darabot veszel – aminek van egy kis bibije.
S még mindig nincs vége a leselkedő veszélyeknek! Mondjuk, az ember biztonságba helyezi gyűjteményét egy kiemelt közgyűjteményben. S egyszercsak ellopják onnan.
