Kultúra

2011.09.02. 10:07

Hétfőig lehet jelentkezni az őszi érettségire

Hétfőig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra, a jelenlegi rendszerben az október-novemberi időszakban nemcsak a tavaszi sikertelen vizsgák javíthatók ki, hanem úgynevezett előre hozott érettségit is lehet tenni.

MTI

Az Oktatási Hivatalnak a kormányportálon pénteken közzétett tájékoztatója szerint 2010-ben a vizsgák 54 százaléka volt előre hozott, 17 százalékuk úgynevezett rendes érettségi, s csupán 13 százalékuk volt javítóvizsga.

Azok, akiknek már van érettségi bizonyítványuk, kiegészítő, illetve ismétlővizsgán vehetnek részt, 2010-ben együttesen a megmérettetések 10 százaléka volt ilyen. Lesznek még szintemelő vizsgák, ezek aránya tavaly ősszel körülbelül 6 százalékot ért el, és pótlóvizsgák is.

Azok a diákok, akik tanulói jogviszonyban állnak valamelyik középfokú intézménnyel, az arra kijelölt iskolákban jelentkezhetnek érettségire, és ott szerezhetik be az ehhez szükséges űrlapot.

A többi vizsgázni szándékozó a kijelölt középiskolák egyikébe vagy valamelyik megyei, fővárosi kormányhivatalba adhatja be jelentkezését. Utóbbiak használhatják az Oktatási Hivatal honlapján lévő elektronikus űrlapot is.

A jelentkezők figyelmébe ajánlják az Oktatási Hivatal honlapját, ahol a közoktatás/érettségi vizsgák/aktuális érettségi időszak (2011. október-november) menüpontban minden szükséges információ megtalálható. Itt tájékozódhatnak egyebek között a jelentkezés részletes szabályairól, az érettségire kijelölt középiskolákról, a fővárosi és megyei kormányhivatalok elérhetőségeiről és a vizsgák időpontjairól is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!