Kultúra

2010.08.26. 14:16

Két színházigazgatói kinevezésről döntöttek

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén döntött a Radnóti Színház és a Katona József Színház vezetőjének kinevezéséről: előbbit Bálint András jelenlegi direktor irányítja tovább, utóbbi élén Máté Gábor váltja Zsámbéki Gábort.

MTI

 A két művész 2016. január 31-ig kapott megbízást a fővárostól; mindketten egyedül pályáztak a tisztségre.
Bálint András 1985-től vezeti a Radnóti Színházat. Mint az MTI-nek csütörtökön elmondta, a közgyűlés a jelenlévők egyhangú szavazatával választotta igazgatónak.
 "Nem akarok kilépni a cipőmből: 25 éve csinálom, ennyi idő után nem változik meg alapvetően az ember ízlése, erkölcsi rendje. De igyekszem nem klasszicizálódni és nyitni nemcsak a fiatal kollégák, hanem a fiatal nézők felé is, hiszen a közönség öregszik - ez tagadhatatlan. Nem elsősorban a gimnazistákat, inkább az egyetemistákat venném célba; korábban is erre a célra fordítottuk támogatásaink egy részét" - fejtette ki Bálint András.
Kiemelte: fontosnak tartja, hogy a Radnóti Színház a "jelen hangján" beszél, hiszen Bereményi Géza, Térey János, Spiró György műveit játsszák. A kortárs darabok közé sorolta Szabó Magda gyermekeknek szóló színjátékát is. Hozzátette: szinte példátlan módon nyolc éve fut sikerrel a teátrumban az ír kortárs szerző, Martin McDonagh alkotása, A kripli.
Bálint András beszámolt arról, hogy az évad első bemutatója Lars von Trier dán filmrendező Főfőnök című komédiája lesz október 17-én a Radnótiban. Trier azonos című filmjének (2006-ban készült első vígjátékának) forgatókönyvét alkalmazzák színpadra, a rendező Anger Zsolt. A színház állapotáról szólva megjegyezte: jó gazda módjára mindig megcsináltattak ezt-azt, ezen a nyáron új, korszerű klímaberendezést szereltettek be. Hozzátette: igazi nagy felújításra nincs pénz, de nem is látja, hogy szükség lenne rá.
A Katona József Színház vezetőjének Máté Gábort választották, aki 1987-ben szerződött a színházhoz és azóta is az egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, színésze, rendezője, legutóbb főrendezője volt. Ő is hat évre, 2016. január végéig kapott megbízást.
 A Katona József Színház vezetésére kinevezett Máté Gábor az MTI-nek hangsúlyozta: Ascher Tamást szeretné főrendezőnek megnyerni.
 "Természetesen minden értéket meg akarok őrizni, ami annyit jelent, hogy azok az alkotóművészek, akik eddig itt dolgoztak, ezután is itt fognak. A mondat legfőképpen Zsámbéki Gáborra vonatkozik, aki mostanáig igazgatta a Katonát. Ő sem szakítja meg a működését, éppen annyit fog rendezni, amennyit eddig" - mondta a teátrumnál 1987 óta dolgozó Máté Gábor. Mint kifejtette, Zsámbéki januárban Moliere A mizantróp című komédiáját viszi színre. "Szinte nem változott a felállás, helyeket cseréltünk, ez az ügy megnyugtató része" - fogalmazott.
Máté Gábor arról is beszélt, hogy egy kicsit lendületesebbé tenné a színházat, a közönséggel való újfajta kapcsolat megteremtése, a fiatalabb nemzedékek "beszoktatása" is az elképzelései közé tartozik. Megjegyezte: már nagyon intenzív előmunkálatok folynak ezen a téren, amelyek a következő évad elején realizálódhatnak.
"Szeretnék kimozdulni a házból, fiatal rendezőket és fiatal színészeket fogok megkérni, hogy készítsenek előadásokat például klasszikusokból egészen minimális díszlettel, jelmezzel és csekély költséggel. Lényeges az új szemlélet. A produkciókkal felkeresnénk iskolákat, hogy a gyerekek megszeressék a színházat és kedvük legyen bejönni a Katona József Színházba is" - jelentette ki az új direktor.
A Katona József Színház új évadjának első premierjét Máté Gábor rendezi: Tersánszky Józsi Jenő és Grecsó Krisztián Cigányok című művét október 15-től játsszák. "Meglepetés lesz, tulajdonképpen azt szeretném, hogy a néző bejöjjön a Tersánszkyra és hazamenjen a Grecsóval... Hogy ezt hogy érem el, azt egyelőre szeretném titokban tartani" - mondta Máté Gábor.
Bálint András Pécsett született 1943-ban, a Színművészeti Főiskolát 1965-ben végezte el. Előbb Pécsett, majd a Madách Színházban játszott. 1997 és 1999 között vezetőségi tagja volt a Magyar Színházi Társaságnak, 1985 óta a Radnóti Színház igazgatója. Színpadi és filmszerepei mellett számos önálló irodalmi estje volt. A Jászai Mari-díjat és a filmkritikusok díját 1977-ben, a színikritikusok díját 1986-ban kapta meg. Érdemes művész 1988-ban lett, egy évvel később a tv-kritikusok díjával tüntették ki. Kossuth-díjat 2003-ban kapott.
Máté Gábor 1955-ben született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a kaposvári Csiky Gergely Színház, majd 1987 óta a Katona József Színház tagja, 2001-től főrendezője. Színpadi szerepei és rendezései mellett számos mozi és tv-filmben is sikert aratott. 1993-tól tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2007 óta egyetemi tanár, s rektor-helyettes. 1984-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2003-ban érdemes művész címet, 2009-ben Kossuth-díjat kapott.

Ezek is érdekelhetik