2009.08.28. 02:29
Friss, ütőképes köztévét
Szombathely - A Magyar Televízió elnöki székére pályázik Pehi László, a hazai audiovizuális oktatás egyik megalapozója. Stúdiókat épített, a köztévé regionális főnöke volt, és ma is ambiciózus.
- Szerencsésnek mondhatom magam, mert a főiskola elvégzése után olyan munkahelyre kerültem, ahol új technológiával ismerkedhettem meg. Ez volt a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola, ahol oktatástechnológiai tanárként indult pályafutásom - emlékezik Pehi László, aki a napokban nyújtotta be pályázatát harmadszor a Magyar Televízió elnöki tisztére.
- Amikor a főiskolán, még a hetvenes években kezdtél, Szalay László főigazgató miniszteri biztosként felügyelte az ország pedagógusképző intézményeinek oktatástechnikai fejlesztését. Gondolom, ez nagy lehetőség volt számodra is.
- Ez így van, mindenhez hozzájutottunk, ami akkor, úgymond, menő volt. Az volt a tendencia, hogy a hardverek mellé a szoftvereket is el kell készíteni. Itt jött nekem a nagy lehetőség, hiszen az országban a legkorszerűbb technikát alkalmazhattuk a videózásban. Már akkor színes, hordozható készülékkel dolgoztunk, és mi határoztuk meg az ország más főiskoláinak ez irányú fejlesztését is.
- A stúdió alapjainak lerakásakor sokan mondták: a Pehi ereje abban van, hogy jó csapatépítő.
- Van abban igazság, hogy jó csapat nélkül nincs színvonalas produktum. Amikor a főiskolára kerültem, érettségizett technikusok dolgoztak az oktatásnál, ezt kevésnek tartottam. Így már a legelején felvettem egy hang- és egy képmérnököt magam mellé. Ők profik voltak, illetve azzá lettek. Aztán bevezettem a médiatárat, és már akkor számítógépen tartottuk nyilván az anyagokat. Egyszóval kell a jó csapat, de önmagában még nem elég. Kell a jó, a legjobb technika is. Ennek volt fontos állomása 1976 szeptembere, amikor is felavattuk a profi stúdiót a főiskolán. Aztán 95-ig, amíg ott voltam, folyamatosan korszerűsítették. Ennek köszönhetően profi tv-adások sugárzására alkalmas stúdióvá vált. A főiskoláról mentek a 80-as évek közepétől az Ablak, majd a körzeti tévék műsorai.
- 1991-ben az MTV Körzeti Stúdiójának alapítója-vezetője lettél.
- Peták István, a tv akkori intendánsa megjelent, és kérdezte: tudjuk-e vállalni a körzeti műsorkészítést? Igen, mondtam. Másik kérdése: mikortól? Holnaptól... A kocka el lett vetve. Nem okozott gondot a váltás, volt rutin, stáb, eszköz. Két hét múlva indult is az adás...
- Az MTV körzeti stúdiója egyszercsak megszűnt. Hogyan élted ezt meg?
- Ha nehezen is, de ez a történet számomra 2000-ben lezárult. Tovább kellett lépni, és tovább is léptem. Olyannyira, hogy ma is ebben a szakmában dolgozom, a Pro28 Stúdióban, amely ma is beszállítója a köztévének.
- Frissen, gyorsan, területileg lefedetten - ezt is tartalmazza a pályázatod? Milyen műsorstruktúrával készültél?
- Nálam a hírműsorok másképp alakulnának, a hírek időben eljutnának a nézőkhöz. Aktivizálnám országosan is a tudósítói hálózatot. Ezzel el lehet érni, hogy az MTV elsődleges hírforrás legyen. A kuratórium összetétele politikailag meghatározott, ez tény, de mégsem kerestem politikai támogatottságot, mert azt gondolom, el kell oda jutni, hogy a szakmai munka legyen a mérce. Ha nem a szakmaiság mentén történnek meg a döntések, akkor sosem fogunk előbbre lépni sem a gazdaságban, sem a televíziózásban. Szakmai jelöltnek tekintem magam, s ha megbíznak bennem, vissza fogom hozni azt az értékrendet, amely meg a nézőket hozza vissza az MTV-hez. E filozófia mentén készítettem el az új műsorstruktúrát is, amiről annyit el lehet mondani, hogy a médiatörvény szellemében íródott, és lefedi a Kárpát-medencei magyarságot műsoraival. Itt nem csak hírekről van szó, a spektrum szélesebb: a turizmustól az agráriumon a környezetvédelemig, az agráriumtól az élő koncertközvetítésekig.
- Szűnne hát a Budapestcentrikus televíziózás? Már-már nézhetetlen a köztévé, annyi az unalmas ismétlés.
- Itt a nyár, és azt látom, hogy egymást érik az ismétlések, új műsor alig van. Pedig ilyenkor is történnek nagyon érdekes dolgok az országban: százezreket megmozgató fesztiválok, kulturális csemegék, és nincs róla tudósítás, közvetítés, nincs jelen a köz képernyőjén a köz eseménye.
- Mit tennél, ha neked szavazna bizalmat a testület?
- Még ott vannak az igazi tehetségek, velük jó csapat alkotható. Az MTV értékes hagyományaira építve megteremthető egy olyan, 21. századi köztelevízió, amely friss, gyors, és lefedi az országot műsoraival.
Az oktatástechnikától a televízióig...
Pehi László Kótajon született 1950-ben, a középiskolát a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban végezte el. Innét a nyíregyházi Bessenyei Tanárképző Főiskolára került, ahol matematika és műszaki gyakorlat szakos tanári diplomát szerzett. Három évet tanított általános iskolában, óraadóként dolgozott a főiskola oktatástechnikai tanszékén. Feleségét is ekkor ismerte meg, majd Szombathelyre költöztek. A helyi tanárképző főiskolán a szaktévézéstől eljutott a profi televíziózásig. Három gyermekük van.