Kultúra

2008.10.27. 03:29

Fidelio, némi fújolással

<b>Budapest</b> - Fújolás, dobogás, de vastaps is hallható volt a 125. évadját megkezdő Állami Operaház első bemutatóján, a Fidelio című opera előadása közben és a produkció után.

Dallos Zsuzsa

Évtizedek óta nem volt példa a hangos nemtetszés-nyilvánításra a magyar színházakban. Ezúttal viszont a legelegánsabb palotában történt ilyen, mégpedig nem kortárs mű, hanem egy klasszikusnak számító, igazán népszerű alkotás, a Fidelio premierjén. Az Andrássy úti intézmény három új vezetője: Vass Lajos főigazgató, Kovalik Balázs művészeti igazgató és Fischer Ádám főzeneigazgató elhatározása szerint vége az unalmas daraboknak, Budapest csatlakozik a világ nagy zenei házaiban zajló megújuláshoz. Egyelőre a közönség - legalábbis a nyitó előadáson - nem díjazta a rendező ötleteit, kevesen mutattak hajlandóságot követésére a jelképek megfejtésében.

Az előadás természetesen német nyelven hangzott el, a magyar fordítást fényszalagon olvashatta a nagyérdemű, vagyis az ötödik szintet kellett szemével pásztáznia az érthetőségért. Kovalik ugyanis a történetből fakadóan többszintesre tervezte a játszóteret - nagyjából a helyszíneknek megfelelően: börtön, udvar, misztériumjáték teteje. Noha a beethoveni zenedráma tisztelgés a hősiesség előtt, heroizmusa nagyszerű lehetőségeket kínál a karmesternek és a zenekarnak, viszont a szövegkönyv egyszerűsítései nem kis nehézség elé állítják a rendezőt. Ráadásul a figurák meglehetősen híján vannak az életszerűségnek, például Beethoven szemében követendő mintaként jelenik meg a hősiesség, nem pedig egy hús-vér Florestan személyében, a zeneszerző nem Leonora önfeláldozását ünnepli, hanem az Önfeláldozást. Kovalik ezért újraértelmezte a művet, mintegy passióként tárta a közönség elé. A címszereplő úr, Fidelio valójában hölgy, aki álruhában férje, Florestan keresésére indul, aki egy börtön mélyén sínylődik. A rendező Fidelio-Leonora szerepét fizikailag kettéosztotta: párhuzamosan látható Leonora, mellette - pontosabban fölötte egy szinttel - pedig egy néma férfi színész, aki a Fidelio-én szerint cselekszik. Leonora női énje végig a színpad alsó szintjén, szinte alig mozdulva énekel, amíg a voltaképpeni cselekményt néma férfi alteregója hajtja végre. A rendező frappánsan oldott meg egy kellemetlen problémát: a nézőket megóvta a dúskeblű Fideliók sutaságától. Cserébe viszont látható egy elképesztően hatásos, költői jelenet: a férfi alteregó lassan a kezét nyújtja a nála emelettel lejjebb lévő Leonorának.

A záróképbéli szivárvány zavaró csak kissé, amely eredetileg az Isten és az ember közötti szövetség jelképe - az Operaház színpadán viszont kicsit soknak hatott.

A nézők bele is fújoltak, illetve látványosan tapsoltak az utolsó előtti részben a leeresztett függöny előtt eljátszott harmadik Leonora-nyitánynak. A legenda szerint állítólag Beethoven elégedetlen volt művével, háromszor átírta, így született három nyitány. A harmadik egyébként kedvenc műve a nagyzenekaroknak. Az Operaházban is csodálatosan szólt, az ott lévők vastapssal hálálták meg a zenészeknek...

A rendező arra törekedett, hogy a néző elgondolkodjék, ki a szabad: ezért a foglyok és a foglárok szerepcseréjét egyértelmű jelzésekkel, például ruhacserével is érzékeltette. Ám úgy tűnt, a közönség az előadás végére elfáradt, nem volt kedve a szimbólumok fordítgatásához, lemaradt az eseményekről.

A rendező viszont láthatóan nem volt megbántott, mi több, szemlátomást örült, hogy sikerült az állóvizet megmozgatnia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!