Kultúra

2008.08.13. 02:27

Tényleg kemény negyven év volt

Budapest - Amit vártunk, megkaptuk. A magyar slágereket semmi sem üti; a 67-es út, az Afrika vagy a Nagy utazás kódolva van a magyar anyanyelvűekben. Nem lehet küzdeni.

MTI

Már a HÉV-en sejteni lehetett, hogy Pici bácsi belenyúlt a lecsóba, Gerendai mester pedig ezt időben észlelvén, rögtön fejest is ugrott a kondérba.

Délután 4-kor elképesztő nyomor a Szentendrére tartó vasúton, gyerekes anyukák, tinik, öregek, vonul az ország a Szigetre, meghallgatni a Sláger rádió hétvégi blokkjának élő verzióját. Reménykedünk, hogy a műsorba csempészett underground betétet elkapjuk, de nincs szerencsénk. A becsekk után az első dallam, ami szíven üt Balázs Fecó örökzöldje, a Maradj velem. Ugye nem, mondogatjuk magunkban, pedig de. Megjöttünk, és még csak délután van. A nemzet házibulija zajlik, Novák Levente Péter műsorvezetésével, aki két szám között interaktív népnevelést folytat, vagyis elkap valakit a színpadon, és produkáltatja, Csík Jánost például arra veszi rá, hogy másfél percben hegedülje el a magyar népzene ábécéjét. Már itt biztosra vettük, hogy estére a banki alkalmazottak az Edda-rajongókra borulva éneklik közösen a Csókkirályt, a korai kezdés eredményeképpen pedig a nagyszínpad előtti tér egy emberként tántorog majd és üvölt. Pont beletrafáltunk.

Ha már a zenekarvezetőt említettük az előbb, a Lovasi Andrással kiegészülő Csík zenekar egy kései Kispál számot ad elő kezdésnek, amivel nincs semmi gond, de az utána következő Quimby-dal, a Most múlik pontosan feldolgozása, amit Majorosi Mariann énekel, az egész nap egyik legjobb 3 percét nyújtja. A végeláthatatlan rockfolyamban jó volt hallani egy valóban felépített, változatos, a Kiss Tibor-mondatokhoz passzoló tempós, mégis kesergő igazi magyar dalt. Rögtön meg kellett innunk kétszer két rosé fröccsöt. A PUF és a Quimby között előjött Presser Gábor is, és csak annyit mondott, hogy Hé-é-ééé. De mivel ez nem az LGT-búcsú volt, többeknek csak az első refrénig ment a himnusz, ott újra bőgnie kellett egyet a mesternek. A Dés-Geszti-Somló vezette cirkusz-pop műfaj 1 órája és az utánuk következő Rockallstars produkciója alatt volt idő elgondolkodni ezen az egész napon, és arra jutottunk, Gerendai Károly valóban zseniális szervező, mert Presser elképzelését azonnal átültette a gyakorlatba. Így egy sima, szerdai Szigetnapot kiváltva, egy nyilvánvalóan sokkal kevésbé rizikós, és nagyobb hasznot hozó megabulival kipipálhatott egy napot a hétből. Hogy a szeptemberi magyar dal napból mi lesz, majd akkor derül ki, a felvezetés megvolt, az meg, hogy nekünk ezek a slágerek jutottak 40 év alatt, hát istenem. Hogy nem a levegőbe beszélünk, ahhoz elég bizonyíték, hogy Fenyő Miklós, Pataky Attila, a Társulat, Zorán és Ákos egymást követték a színpadon a finálé előtti blokkban. Tuti buli 50 ezer emberrel, a Pistols felkötheti a gatyáját, az első francia és holland szigetelők pedig kaptak egy jó adagot Hungaryból.

Délután 4-kor elképesztő nyomor a Szentendrére tartó vasúton, gyerekes anyukák, tinik, öregek, vonul az ország a Szigetre, meghallgatni a Sláger rádió hétvégi blokkjának élő verzióját. Reménykedünk, hogy a műsorba csempészett underground betétet elkapjuk, de nincs szerencsénk. A becsekk után az első dallam, ami szíven üt Balázs Fecó örökzöldje, a Maradj velem. Ugye nem, mondogatjuk magunkban, pedig de. Megjöttünk, és még csak délután van. A nemzet házibulija zajlik, Novák Levente Péter műsorvezetésével, aki két szám között interaktív népnevelést folytat, vagyis elkap valakit a színpadon, és produkáltatja, Csík Jánost például arra veszi rá, hogy másfél percben hegedülje el a magyar népzene ábécéjét. Már itt biztosra vettük, hogy estére a banki alkalmazottak az Edda-rajongókra borulva éneklik közösen a Csókkirályt, a korai kezdés eredményeképpen pedig a nagyszínpad előtti tér egy emberként tántorog majd és üvölt. Pont beletrafáltunk.

Ha már a zenekarvezetőt említettük az előbb, a Lovasi Andrással kiegészülő Csík zenekar egy kései Kispál számot ad elő kezdésnek, amivel nincs semmi gond, de az utána következő Quimby-dal, a Most múlik pontosan feldolgozása, amit Majorosi Mariann énekel, az egész nap egyik legjobb 3 percét nyújtja. A végeláthatatlan rockfolyamban jó volt hallani egy valóban felépített, változatos, a Kiss Tibor-mondatokhoz passzoló tempós, mégis kesergő igazi magyar dalt. Rögtön meg kellett innunk kétszer két rosé fröccsöt. A PUF és a Quimby között előjött Presser Gábor is, és csak annyit mondott, hogy Hé-é-ééé. De mivel ez nem az LGT-búcsú volt, többeknek csak az első refrénig ment a himnusz, ott újra bőgnie kellett egyet a mesternek. A Dés-Geszti-Somló vezette cirkusz-pop műfaj 1 órája és az utánuk következő Rockallstars produkciója alatt volt idő elgondolkodni ezen az egész napon, és arra jutottunk, Gerendai Károly valóban zseniális szervező, mert Presser elképzelését azonnal átültette a gyakorlatba. Így egy sima, szerdai Szigetnapot kiváltva, egy nyilvánvalóan sokkal kevésbé rizikós, és nagyobb hasznot hozó megabulival kipipálhatott egy napot a hétből. Hogy a szeptemberi magyar dal napból mi lesz, majd akkor derül ki, a felvezetés megvolt, az meg, hogy nekünk ezek a slágerek jutottak 40 év alatt, hát istenem. Hogy nem a levegőbe beszélünk, ahhoz elég bizonyíték, hogy Fenyő Miklós, Pataky Attila, a Társulat, Zorán és Ákos egymást követték a színpadon a finálé előtti blokkban. Tuti buli 50 ezer emberrel, a Pistols felkötheti a gatyáját, az első francia és holland szigetelők pedig kaptak egy jó adagot Hungaryból.

Délután 4-kor elképesztő nyomor a Szentendrére tartó vasúton, gyerekes anyukák, tinik, öregek, vonul az ország a Szigetre, meghallgatni a Sláger rádió hétvégi blokkjának élő verzióját. Reménykedünk, hogy a műsorba csempészett underground betétet elkapjuk, de nincs szerencsénk. A becsekk után az első dallam, ami szíven üt Balázs Fecó örökzöldje, a Maradj velem. Ugye nem, mondogatjuk magunkban, pedig de. Megjöttünk, és még csak délután van. A nemzet házibulija zajlik, Novák Levente Péter műsorvezetésével, aki két szám között interaktív népnevelést folytat, vagyis elkap valakit a színpadon, és produkáltatja, Csík Jánost például arra veszi rá, hogy másfél percben hegedülje el a magyar népzene ábécéjét. Már itt biztosra vettük, hogy estére a banki alkalmazottak az Edda-rajongókra borulva éneklik közösen a Csókkirályt, a korai kezdés eredményeképpen pedig a nagyszínpad előtti tér egy emberként tántorog majd és üvölt. Pont beletrafáltunk.

Ha már a zenekarvezetőt említettük az előbb, a Lovasi Andrással kiegészülő Csík zenekar egy kései Kispál számot ad elő kezdésnek, amivel nincs semmi gond, de az utána következő Quimby-dal, a Most múlik pontosan feldolgozása, amit Majorosi Mariann énekel, az egész nap egyik legjobb 3 percét nyújtja. A végeláthatatlan rockfolyamban jó volt hallani egy valóban felépített, változatos, a Kiss Tibor-mondatokhoz passzoló tempós, mégis kesergő igazi magyar dalt. Rögtön meg kellett innunk kétszer két rosé fröccsöt. A PUF és a Quimby között előjött Presser Gábor is, és csak annyit mondott, hogy Hé-é-ééé. De mivel ez nem az LGT-búcsú volt, többeknek csak az első refrénig ment a himnusz, ott újra bőgnie kellett egyet a mesternek. A Dés-Geszti-Somló vezette cirkusz-pop műfaj 1 órája és az utánuk következő Rockallstars produkciója alatt volt idő elgondolkodni ezen az egész napon, és arra jutottunk, Gerendai Károly valóban zseniális szervező, mert Presser elképzelését azonnal átültette a gyakorlatba. Így egy sima, szerdai Szigetnapot kiváltva, egy nyilvánvalóan sokkal kevésbé rizikós, és nagyobb hasznot hozó megabulival kipipálhatott egy napot a hétből. Hogy a szeptemberi magyar dal napból mi lesz, majd akkor derül ki, a felvezetés megvolt, az meg, hogy nekünk ezek a slágerek jutottak 40 év alatt, hát istenem. Hogy nem a levegőbe beszélünk, ahhoz elég bizonyíték, hogy Fenyő Miklós, Pataky Attila, a Társulat, Zorán és Ákos egymást követték a színpadon a finálé előtti blokkban. Tuti buli 50 ezer emberrel, a Pistols felkötheti a gatyáját, az első francia és holland szigetelők pedig kaptak egy jó adagot Hungaryból.

Ha már a zenekarvezetőt említettük az előbb, a Lovasi Andrással kiegészülő Csík zenekar egy kései Kispál számot ad elő kezdésnek, amivel nincs semmi gond, de az utána következő Quimby-dal, a Most múlik pontosan feldolgozása, amit Majorosi Mariann énekel, az egész nap egyik legjobb 3 percét nyújtja. A végeláthatatlan rockfolyamban jó volt hallani egy valóban felépített, változatos, a Kiss Tibor-mondatokhoz passzoló tempós, mégis kesergő igazi magyar dalt. Rögtön meg kellett innunk kétszer két rosé fröccsöt. A PUF és a Quimby között előjött Presser Gábor is, és csak annyit mondott, hogy Hé-é-ééé. De mivel ez nem az LGT-búcsú volt, többeknek csak az első refrénig ment a himnusz, ott újra bőgnie kellett egyet a mesternek. A Dés-Geszti-Somló vezette cirkusz-pop műfaj 1 órája és az utánuk következő Rockallstars produkciója alatt volt idő elgondolkodni ezen az egész napon, és arra jutottunk, Gerendai Károly valóban zseniális szervező, mert Presser elképzelését azonnal átültette a gyakorlatba. Így egy sima, szerdai Szigetnapot kiváltva, egy nyilvánvalóan sokkal kevésbé rizikós, és nagyobb hasznot hozó megabulival kipipálhatott egy napot a hétből. Hogy a szeptemberi magyar dal napból mi lesz, majd akkor derül ki, a felvezetés megvolt, az meg, hogy nekünk ezek a slágerek jutottak 40 év alatt, hát istenem. Hogy nem a levegőbe beszélünk, ahhoz elég bizonyíték, hogy Fenyő Miklós, Pataky Attila, a Társulat, Zorán és Ákos egymást követték a színpadon a finálé előtti blokkban. Tuti buli 50 ezer emberrel, a Pistols felkötheti a gatyáját, az első francia és holland szigetelők pedig kaptak egy jó adagot Hungaryból.

Ha már a zenekarvezetőt említettük az előbb, a Lovasi Andrással kiegészülő Csík zenekar egy kései Kispál számot ad elő kezdésnek, amivel nincs semmi gond, de az utána következő Quimby-dal, a Most múlik pontosan feldolgozása, amit Majorosi Mariann énekel, az egész nap egyik legjobb 3 percét nyújtja. A végeláthatatlan rockfolyamban jó volt hallani egy valóban felépített, változatos, a Kiss Tibor-mondatokhoz passzoló tempós, mégis kesergő igazi magyar dalt. Rögtön meg kellett innunk kétszer két rosé fröccsöt. A PUF és a Quimby között előjött Presser Gábor is, és csak annyit mondott, hogy Hé-é-ééé. De mivel ez nem az LGT-búcsú volt, többeknek csak az első refrénig ment a himnusz, ott újra bőgnie kellett egyet a mesternek. A Dés-Geszti-Somló vezette cirkusz-pop műfaj 1 órája és az utánuk következő Rockallstars produkciója alatt volt idő elgondolkodni ezen az egész napon, és arra jutottunk, Gerendai Károly valóban zseniális szervező, mert Presser elképzelését azonnal átültette a gyakorlatba. Így egy sima, szerdai Szigetnapot kiváltva, egy nyilvánvalóan sokkal kevésbé rizikós, és nagyobb hasznot hozó megabulival kipipálhatott egy napot a hétből. Hogy a szeptemberi magyar dal napból mi lesz, majd akkor derül ki, a felvezetés megvolt, az meg, hogy nekünk ezek a slágerek jutottak 40 év alatt, hát istenem. Hogy nem a levegőbe beszélünk, ahhoz elég bizonyíték, hogy Fenyő Miklós, Pataky Attila, a Társulat, Zorán és Ákos egymást követték a színpadon a finálé előtti blokkban. Tuti buli 50 ezer emberrel, a Pistols felkötheti a gatyáját, az első francia és holland szigetelők pedig kaptak egy jó adagot Hungaryból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!