Kultúra

2007.10.29. 03:28

Szeretők a stúdióban

Székesfehérvár (bj) - Vágy, szenvedély, gyűlölet, fájdalom, feloldódás a mindent megsemmisítő szerelemben - mindennek drámai kiteljesedését sűríti m ...

Bokros Judit

Székesfehérvár (bj) - Vágy, szenvedély, gyűlölet, fájdalom, feloldódás a mindent megsemmisítő szerelemben - mindennek drámai kiteljesedését sűríti magába a Szeretők című darab, amelyet október 30-án 21 órakor tűz műsorára a Vörösmarty Színház. A Szeretők monodráma, amelyet Szakonyi Károly írt Gyurkovics Tibor verseinek, illetve egyik novellájának felhasználásával Incze Ildikónak, aki ebben az évadban szerződött a fehérvári társulathoz.

Nem ez az első alkalom azonban, hogy ezt a kifejező monodrámát megtekintheti a fehérvári közönség, hiszen a Szent István Művelődési Házban néhány hónapja már láthattuk a produkciót. Azok, akik arra az előadásra elmentek, meggyőződhettek Incze Ildikó színészi tehetségéről. A színésznő nagyon expresszíven tolmácsolta a férjes asszony érzéseit, tépelődéseit, rajongását szeretőjéért, szinte a levegő sem rezdült az egész előadás alatt. Most ezt az élmény élhetik át azok, akik a Vörömarty Színház stúdiószínpadán láthatják az előadást, amelyben egy nő teljes lelki kitárulkozásának lehetnek tanúi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik