Kultúra

2007.06.27. 02:29

Bea, aki elért a szívekig

Székesfehérvár - Beáta jelentése: boldog. Palya Beáról boldogság és öröm sugárzik, ha énekel. Nálunk, a Leghosszabb nap fesztiválon is énekelt - így mi is boldogok voltunk...

Kovalcsik Katalin

- Nem akármit adsz az embereknek. Több koncertedet láttam, ezekről énekelve, dudorászva, kisimulva, olykor táncikálva mennek haza az emberek. A reakciókból is töltekezel?

- Igen, de ez számomra elég későn esett le. Nem tudom figyelni, de érzékelni mindig szoktam. És nagyon szeretem! Elkezdtek az sms-ek és az e-mailek áradni, s ez is mutatja, hogy amit játszunk - bár nem popzene - elér a szívekig. Akkor pedig az ember megérzi, hogy hoppá, ez nagyon nagy felelősség.

- Hogy ha flamencot hallgatsz az egyik nap, akkor másnap azt építed be egy dalba, hogy ha mondjuk kólót, akkor azt? Hogy működik ez nálad: minden átfolyik rajtad, és beépül valahová?

- Flamencot tényleg elég sokat hallgatok mostanában, de folyamatosan ott van velem például Joni Mitchell és John Coltrane is. Nem minden épül be hamar, bizonyos dolgok csak többszöri hallásra rögzülnek. Ez egyébként azt eredményezi, hogy hiába van kész a lemez, új dalok vannak a fejemben, állandóan próbálni akarok.

- Azt a korszakodat éled, amelyre általában azt mondják: na, most fut vele a szekér? Mostanra értél be?

- Úgy valahogy, de szerintem még nem értem be. Ha valaha topon leszek, majd csak pár év múlva. Tizenöt éve csinálom ezt, de csak 2-3 éve lett igazán jó.Nem tudom, ezt lehet-e beérésnek nevezni. Én például nem nagyon úszom a sztárszisztem hülyeségeivel, a média mégis kezd néha úgy kezelni. Amit viszont megéreztem: saját magamban kell bíznom, szeretnem kell azt, aki vagyok, s amilyen vagyok. Amit így kapok, megszűröm, tovább-adom. Ez egy olyan energiafolyamat, amely jó mutatója annak, hogy a megfelelő úton haladok.

- Mindig elmondod, hogy a szíved vezérel, nem félsz kitárulkozni. De egy művésznek nyilván meg kell hoznia bizonyos kompromisszumokat: lemezszerződés, a koncertek menedzselése... Ezek sem billentenek ki?

- Ezeket próbálom az élet praktikus részeként megélni. Másrészt nem vagyok a kompromisszumok ellensége, ha minimálisat is, de kötök ilyeneket. Úgy tekintem, mint egy diszciplinát: van a szakma, a dalok, az éneklés, a hangszerelés, a szövegek születése és van egy másik rész, amely a média, a koncertszerződés. Ezek nem a szívem csücskei, de igyekszem például a lemeztársaságom embereit is megfelelően kezelni. Alapvetően az működteti ezt is, hogy nyitott kártyákkal játszom, egyenesen megmondom, ha például háromnyelvű borítót szeretnék.

- Szívesen énekelsz gyerekeknek, az egyik koncerted kifejezetten nekik szól, a rózsácskáját és a kedvesét kereső kislányról és más aranyos dolgokról. Te magad hogy állsz a mesékkel? Mennyit kaptál ezekből gyerekkorodban?

- Jócskán. Most is éppen olyan korszakomban vagyok, hogy nagyon bennem vannak a mesék. Újra és újra visszatérek egy kitűnő szegedi mesemondó, Tombácz János meséihez, amelyek igazi kincsek a számomra. De említhetném az álmodást is. Mindig leírom az álmaimat, aztán pedig egybevetem őket a valósággal.

- Interjúk alatt is gyakran megteszed, hogyha nem tartod elég kifejezőnek a szót, gond nélkül átváltasz és eldalolod a mondókádat. Számodra az ének egyfajta második nyelv?

- Ez biztos, hogy így van, mert egyformán közel érzem mindkettőt magamhoz. Néha a zene nyelvén sokkal könnyebb megértetni valamit. Ha eléneklem, amit éppen mondani akarok, a beszélgetőpartnerem általában mindig meg is érti, mit akartam. Így nem kell bonyolult körülírásokhoz folyamodni.

- Azt mondod, sokat akarsz még tanulni.

- Bár én először a francia kultúrával kerültem szoros kapcsolatba, az angolul éneklés érdekel most leginkább. Ha nem ragad meg bennem egy dal azonnal, kiszótárazva tanulom meg. A dalírás, éneklés, szövegek egyfolytában foglalkoztatnak - látod, ezért is nem szabad kompromisszumokat kötnöm, mert az éle-temről van szó.

- Pályád során viszonylag későn kezdtél szövegeket írni. Azt gondoltad, hogy például Weöres Sándor mellett nem rúghatsz labdába?

- Egyrészt igen, másrészt nem is nagyon bátorított senki. Írogattam én verseket, szövegeket gimis koromban is, de úgy látszik, ez lassabban érett be nálam.

- Többször léptél fel a gárdonyi Zsongó bárka játszóházban, kicsi helyen, húsz kisgyerek előtt. Mindegy, hogy egy kétszer kettes deszkadobogón állsz, vagy a nemzeti hangversenyterem óriási pódiumán?

- Teljesen mindegy. Minden koncert fontos. Van egy zeném, egy világképem, egy humanista elgondolásom. Székesfehérvári liget, vagy Carnegie Hall? Nem ez a lényeg. A zene az isten, a zene számomra felfelé mutat. Nem cserélhetem el semmire, mert elvesztenék valami nagyon fontosat. Valószínűleg magát az Istent.Néha a zenével sokkal könnyebb megértetni, mit is akarok mondani másoknak

- Nem akármit adsz az embereknek. Több koncertedet láttam, ezekről énekelve, dudorászva, kisimulva, olykor táncikálva mennek haza az emberek. A reakciókból is töltekezel?

- Igen, de ez számomra elég későn esett le. Nem tudom figyelni, de érzékelni mindig szoktam. És nagyon szeretem! Elkezdtek az sms-ek és az e-mailek áradni, s ez is mutatja, hogy amit játszunk - bár nem popzene - elér a szívekig. Akkor pedig az ember megérzi, hogy hoppá, ez nagyon nagy felelősség.

- Hogy ha flamencot hallgatsz az egyik nap, akkor másnap azt építed be egy dalba, hogy ha mondjuk kólót, akkor azt? Hogy működik ez nálad: minden átfolyik rajtad, és beépül valahová?

- Flamencot tényleg elég sokat hallgatok mostanában, de folyamatosan ott van velem például Joni Mitchell és John Coltrane is. Nem minden épül be hamar, bizonyos dolgok csak többszöri hallásra rögzülnek. Ez egyébként azt eredményezi, hogy hiába van kész a lemez, új dalok vannak a fejemben, állandóan próbálni akarok.

- Azt a korszakodat éled, amelyre általában azt mondják: na, most fut vele a szekér? Mostanra értél be?

- Úgy valahogy, de szerintem még nem értem be. Ha valaha topon leszek, majd csak pár év múlva. Tizenöt éve csinálom ezt, de csak 2-3 éve lett igazán jó.Nem tudom, ezt lehet-e beérésnek nevezni. Én például nem nagyon úszom a sztárszisztem hülyeségeivel, a média mégis kezd néha úgy kezelni. Amit viszont megéreztem: saját magamban kell bíznom, szeretnem kell azt, aki vagyok, s amilyen vagyok. Amit így kapok, megszűröm, tovább-adom. Ez egy olyan energiafolyamat, amely jó mutatója annak, hogy a megfelelő úton haladok.

- Mindig elmondod, hogy a szíved vezérel, nem félsz kitárulkozni. De egy művésznek nyilván meg kell hoznia bizonyos kompromisszumokat: lemezszerződés, a koncertek menedzselése... Ezek sem billentenek ki?

- Ezeket próbálom az élet praktikus részeként megélni. Másrészt nem vagyok a kompromisszumok ellensége, ha minimálisat is, de kötök ilyeneket. Úgy tekintem, mint egy diszciplinát: van a szakma, a dalok, az éneklés, a hangszerelés, a szövegek születése és van egy másik rész, amely a média, a koncertszerződés. Ezek nem a szívem csücskei, de igyekszem például a lemeztársaságom embereit is megfelelően kezelni. Alapvetően az működteti ezt is, hogy nyitott kártyákkal játszom, egyenesen megmondom, ha például háromnyelvű borítót szeretnék.

- Szívesen énekelsz gyerekeknek, az egyik koncerted kifejezetten nekik szól, a rózsácskáját és a kedvesét kereső kislányról és más aranyos dolgokról. Te magad hogy állsz a mesékkel? Mennyit kaptál ezekből gyerekkorodban?

- Jócskán. Most is éppen olyan korszakomban vagyok, hogy nagyon bennem vannak a mesék. Újra és újra visszatérek egy kitűnő szegedi mesemondó, Tombácz János meséihez, amelyek igazi kincsek a számomra. De említhetném az álmodást is. Mindig leírom az álmaimat, aztán pedig egybevetem őket a valósággal.

- Interjúk alatt is gyakran megteszed, hogyha nem tartod elég kifejezőnek a szót, gond nélkül átváltasz és eldalolod a mondókádat. Számodra az ének egyfajta második nyelv?

- Ez biztos, hogy így van, mert egyformán közel érzem mindkettőt magamhoz. Néha a zene nyelvén sokkal könnyebb megértetni valamit. Ha eléneklem, amit éppen mondani akarok, a beszélgetőpartnerem általában mindig meg is érti, mit akartam. Így nem kell bonyolult körülírásokhoz folyamodni.

- Azt mondod, sokat akarsz még tanulni.

- Bár én először a francia kultúrával kerültem szoros kapcsolatba, az angolul éneklés érdekel most leginkább. Ha nem ragad meg bennem egy dal azonnal, kiszótárazva tanulom meg. A dalírás, éneklés, szövegek egyfolytában foglalkoztatnak - látod, ezért is nem szabad kompromisszumokat kötnöm, mert az éle-temről van szó.

- Pályád során viszonylag későn kezdtél szövegeket írni. Azt gondoltad, hogy például Weöres Sándor mellett nem rúghatsz labdába?

- Egyrészt igen, másrészt nem is nagyon bátorított senki. Írogattam én verseket, szövegeket gimis koromban is, de úgy látszik, ez lassabban érett be nálam.

- Többször léptél fel a gárdonyi Zsongó bárka játszóházban, kicsi helyen, húsz kisgyerek előtt. Mindegy, hogy egy kétszer kettes deszkadobogón állsz, vagy a nemzeti hangversenyterem óriási pódiumán?

- Teljesen mindegy. Minden koncert fontos. Van egy zeném, egy világképem, egy humanista elgondolásom. Székesfehérvári liget, vagy Carnegie Hall? Nem ez a lényeg. A zene az isten, a zene számomra felfelé mutat. Nem cserélhetem el semmire, mert elvesztenék valami nagyon fontosat. Valószínűleg magát az Istent.Néha a zenével sokkal könnyebb megértetni, mit is akarok mondani másoknak

- Nem akármit adsz az embereknek. Több koncertedet láttam, ezekről énekelve, dudorászva, kisimulva, olykor táncikálva mennek haza az emberek. A reakciókból is töltekezel?

- Igen, de ez számomra elég későn esett le. Nem tudom figyelni, de érzékelni mindig szoktam. És nagyon szeretem! Elkezdtek az sms-ek és az e-mailek áradni, s ez is mutatja, hogy amit játszunk - bár nem popzene - elér a szívekig. Akkor pedig az ember megérzi, hogy hoppá, ez nagyon nagy felelősség.

- Hogy ha flamencot hallgatsz az egyik nap, akkor másnap azt építed be egy dalba, hogy ha mondjuk kólót, akkor azt? Hogy működik ez nálad: minden átfolyik rajtad, és beépül valahová?

- Flamencot tényleg elég sokat hallgatok mostanában, de folyamatosan ott van velem például Joni Mitchell és John Coltrane is. Nem minden épül be hamar, bizonyos dolgok csak többszöri hallásra rögzülnek. Ez egyébként azt eredményezi, hogy hiába van kész a lemez, új dalok vannak a fejemben, állandóan próbálni akarok.

- Azt a korszakodat éled, amelyre általában azt mondják: na, most fut vele a szekér? Mostanra értél be?

- Úgy valahogy, de szerintem még nem értem be. Ha valaha topon leszek, majd csak pár év múlva. Tizenöt éve csinálom ezt, de csak 2-3 éve lett igazán jó.Nem tudom, ezt lehet-e beérésnek nevezni. Én például nem nagyon úszom a sztárszisztem hülyeségeivel, a média mégis kezd néha úgy kezelni. Amit viszont megéreztem: saját magamban kell bíznom, szeretnem kell azt, aki vagyok, s amilyen vagyok. Amit így kapok, megszűröm, tovább-adom. Ez egy olyan energiafolyamat, amely jó mutatója annak, hogy a megfelelő úton haladok.

- Mindig elmondod, hogy a szíved vezérel, nem félsz kitárulkozni. De egy művésznek nyilván meg kell hoznia bizonyos kompromisszumokat: lemezszerződés, a koncertek menedzselése... Ezek sem billentenek ki?

- Ezeket próbálom az élet praktikus részeként megélni. Másrészt nem vagyok a kompromisszumok ellensége, ha minimálisat is, de kötök ilyeneket. Úgy tekintem, mint egy diszciplinát: van a szakma, a dalok, az éneklés, a hangszerelés, a szövegek születése és van egy másik rész, amely a média, a koncertszerződés. Ezek nem a szívem csücskei, de igyekszem például a lemeztársaságom embereit is megfelelően kezelni. Alapvetően az működteti ezt is, hogy nyitott kártyákkal játszom, egyenesen megmondom, ha például háromnyelvű borítót szeretnék.

- Szívesen énekelsz gyerekeknek, az egyik koncerted kifejezetten nekik szól, a rózsácskáját és a kedvesét kereső kislányról és más aranyos dolgokról. Te magad hogy állsz a mesékkel? Mennyit kaptál ezekből gyerekkorodban?

- Jócskán. Most is éppen olyan korszakomban vagyok, hogy nagyon bennem vannak a mesék. Újra és újra visszatérek egy kitűnő szegedi mesemondó, Tombácz János meséihez, amelyek igazi kincsek a számomra. De említhetném az álmodást is. Mindig leírom az álmaimat, aztán pedig egybevetem őket a valósággal.

- Interjúk alatt is gyakran megteszed, hogyha nem tartod elég kifejezőnek a szót, gond nélkül átváltasz és eldalolod a mondókádat. Számodra az ének egyfajta második nyelv?

- Ez biztos, hogy így van, mert egyformán közel érzem mindkettőt magamhoz. Néha a zene nyelvén sokkal könnyebb megértetni valamit. Ha eléneklem, amit éppen mondani akarok, a beszélgetőpartnerem általában mindig meg is érti, mit akartam. Így nem kell bonyolult körülírásokhoz folyamodni.

- Azt mondod, sokat akarsz még tanulni.

- Bár én először a francia kultúrával kerültem szoros kapcsolatba, az angolul éneklés érdekel most leginkább. Ha nem ragad meg bennem egy dal azonnal, kiszótárazva tanulom meg. A dalírás, éneklés, szövegek egyfolytában foglalkoztatnak - látod, ezért is nem szabad kompromisszumokat kötnöm, mert az éle-temről van szó.

- Pályád során viszonylag későn kezdtél szövegeket írni. Azt gondoltad, hogy például Weöres Sándor mellett nem rúghatsz labdába?

- Egyrészt igen, másrészt nem is nagyon bátorított senki. Írogattam én verseket, szövegeket gimis koromban is, de úgy látszik, ez lassabban érett be nálam.

- Többször léptél fel a gárdonyi Zsongó bárka játszóházban, kicsi helyen, húsz kisgyerek előtt. Mindegy, hogy egy kétszer kettes deszkadobogón állsz, vagy a nemzeti hangversenyterem óriási pódiumán?

- Teljesen mindegy. Minden koncert fontos. Van egy zeném, egy világképem, egy humanista elgondolásom. Székesfehérvári liget, vagy Carnegie Hall? Nem ez a lényeg. A zene az isten, a zene számomra felfelé mutat. Nem cserélhetem el semmire, mert elvesztenék valami nagyon fontosat. Valószínűleg magát az Istent.Néha a zenével sokkal könnyebb megértetni, mit is akarok mondani másoknak

- Igen, de ez számomra elég későn esett le. Nem tudom figyelni, de érzékelni mindig szoktam. És nagyon szeretem! Elkezdtek az sms-ek és az e-mailek áradni, s ez is mutatja, hogy amit játszunk - bár nem popzene - elér a szívekig. Akkor pedig az ember megérzi, hogy hoppá, ez nagyon nagy felelősség.

- Hogy ha flamencot hallgatsz az egyik nap, akkor másnap azt építed be egy dalba, hogy ha mondjuk kólót, akkor azt? Hogy működik ez nálad: minden átfolyik rajtad, és beépül valahová?

- Flamencot tényleg elég sokat hallgatok mostanában, de folyamatosan ott van velem például Joni Mitchell és John Coltrane is. Nem minden épül be hamar, bizonyos dolgok csak többszöri hallásra rögzülnek. Ez egyébként azt eredményezi, hogy hiába van kész a lemez, új dalok vannak a fejemben, állandóan próbálni akarok.

- Azt a korszakodat éled, amelyre általában azt mondják: na, most fut vele a szekér? Mostanra é

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!