Kultúra

2007.05.02. 02:28

Íróban gazdag település

Iszkaszentgyörgy (jmé) Gazdag az a település, ahol másfél ezer lakosra öt író és költő jut. Az kastély könyvtárában rendezett találkozón öt szerző vallott a faluhoz való kötődéséről.

J. Mező Éva

Gáll Attila polgármester kérdezett, Gombosné Kis Edit, Fodor András, Bakonyi Kovács István, Tihanyi Tamás és B. Kiss László válaszaiból pedig az derült ki, hogy munkásságuk és életük az iszkaszentgyörgyi kastély, mint legfőbb rendezőelv mentén alakul. Kis Edit a település, a kastély lakóinak históriáját kutatta, kutatja, és a néhány éve kiadott történeti monográfiáját hamarosan újabb követi. Bakonyi Kovács István irodalomtörténész még csak két és fél éve él Iszkaszentgyörgyön, de már sokat tett azért, hogy a több száz éves hagyományokhoz méltó, pezsgő irodalmi élet indulhasson be a településen.

Kérdezhette a közönség Tihanyi Tamást és B. Kiss Lászlót, lapunk munkatársait is. Tamás mesélt útjairól, a háborúk megpróbáltatásairól, az életben maradás titkairól, de arról is, hogy gyakran sétáltatja kutyáját a falu határában, és itt is felfedezett már különös emlékeket. Ilyen volt például a Móri-árok mentén húzódó lövészárkok rendszere, és itt is megismert olyan öregeket, akik sok adalékot nyújtottak a történeti emlékeket kutató munkájához. B. Kiss László lírai, ironikus hangvételű Mártonos történeteit előszeretettel olvassák a falubéliek, mert az ő életükről is szól. Laci terveiről is beszélt. A kastélyt nap, mint nap látja konyhája ablakából, miközben megjelennek képzeletében az amadék, bajzáthok és pappenheimek, akik a valóság és a képzelet elegyéből fonják a történet fonalát tervezett regényéhez. A beszélgetést Fodor András egyik költeménye zárta, amit a nemrég felfedezett fiatal költő mondott el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik