Kultúra

2007.05.21. 02:28

Déli hangulat a Bory-vár falai között

Székesfehérvár - Mondhatnánk, a szokásos programmal, a IX. Jam Bory-várral zárult a kortárs művészeti fesztivál, ám a rendezvény állandósága mellett mindig tartogat újdonságot.

Kovalcsik Katalin

A reggaes ritmusokról az embernek raszta hajú, virágmintás ingben, széles mosollyal éneklő fekete énekesek, és a karibi pálmafák alatt a zene ütemére hajladozó déli szépségek jutnak eszébe... Na, ez itt elmaradt, hiszen a várban főleg a műfaj hazai képviselői játszottak, a reagget például jazzal is keverve. A bejárattól jobbra kísérleti elektronikus zenei helyszín várta a műfaj kedvelőt, ahol a dj-k most szintén jamaikai zenei alapokra építkeztek. A fő program viszont a hátsó udvarban zajlott, ahol a sztárvendég a 2003-ban alakult Pannonia Allstars Ska Orchestra csapata volt, akiket két éve, a velencei EFFOT-on volt szerencsém látni először.

A fiúk most is nagyot alakítottak, a szaxofon és a trombita hangja egyenesen megőrjítette a fűben és a sóderen ringatózó, ugráló közönséget. A számokhoz mindig hozzáfűztek valamit, így az is tudta, mi következik, aki nem ismeri az együttes számait. A dalok szövegei még a Tenkes kapitányát és a nimfomán lányt is megénekelték. A koncert nem akart véget érni, folyamatosan követeltük a ráadást, ám tíz órakor bezárt a bazár, és az Orchestra helyét átvette a tűzmágus csapat, a SAPKA (Székesfehérvári Amatőr Piromániások Különleges Alakulata). A vakmerő fiúk és lányok égő virágpálcával, botokkal, labdákkal, meteorral zsonglőrködtek, és lassan mindenkit lecsalogattak a vár alsó kertjébe. Innen nézve furcsa víziókat keltettek a vár tornyai, amelyekre a Kiégő Izzók vizuális csoport vetített nonfiguratív képeket. A füst, a tűz, a fényeffektek földöntúlivá tették a vár látványát, a hatást a kísérleti elektronikus zene fokozta tovább, míg a tömeg elhagyta Bory Jenőék egykori lakhelyét...

További képekhez katt ide!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!