Kultúra

2007.01.25. 03:29

Mese, néprajz, szociográfia

Székesfehérvár - Kézműves-foglalkozások is épülnek a Gárdonyi Géza Művelődési Házban látható életmű-kiállításra, ahol a csuhézást művelő mester ad példát, formát és ihletet.

Kovalcsik Katalin

Büdös a guzsaly, ha kínyilik a csalán - ezt a mondást ízlelgetem, ahogy nézegetem az életképek guzsalyazó asszonyait. Mihelyt beindul a természet, unalmas munkává válik a fonás, nem véletlenül nevezték a rokkafát unottfának. Takácsné Ambrus Éva népi iparművész életmű kiállításán mindenfajta életérzés megjelenik a kedvet kerekítő kalákás munkáktól a betlehemeken át a legénybúcsúig, a vígjátéktól a drámáig. Páratlan mívesség, a tradíciókhoz való hűség jellemzi Éva daramatizált életképeit, amelyek egyszerre röpítenek a mesék tündéri világába és helyeznek az élethelyzetek szociográfikus valóságába.

Tanulmányozom a falusi tanító családját, a bölcső mellett kötögető édesanyát, a könyvet lapozgató apát, aki éppen mesét olvas az asztal körül ülő nagyobbacska gyerekeinek meg a földön játszó kisebbeknek, miközben a guzsaly mellett ülő nagymama rózsafüzért morzsolgat. A szoba berendezése, a többgenerációs család, a gyermekek száma sok mindent elmond a hajdani falusi tanítóról, s az igényesen, élethűen megformált figurák beindítják irodalmi olvasmányélményeinket.

Ambrus Éva bőrrel, fával, csonttal, nyakékekkel, fülbevalókkal kezdte kézműves tevékenységét, 1989-ben talált rá a tengeri-, a törökbúza-matériára.

- Szeretem ezt az anyagot, mert egyszerű, természetes, ugyanakkor változatosan szép és könnyen alakítható, öröm vele dolgozni. Életképeimmel a régi falusi kisvilágot, a szokásokat, a vallásos hagyományokat jelenítem meg. A famunkákat: székek, sámlik, padok, teknők, rokkák, talicskák, kerítések, górék a férjem produktumai - sorolja Éva, miközben hangját átszínezi a férje betegsége miatti szomorúság.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Tanulmányozom a falusi tanító családját, a bölcső mellett kötögető édesanyát, a könyvet lapozgató apát, aki éppen mesét olvas az asztal körül ülő nagyobbacska gyerekeinek meg a földön játszó kisebbeknek, miközben a guzsaly mellett ülő nagymama rózsafüzért morzsolgat. A szoba berendezése, a többgenerációs család, a gyermekek száma sok mindent elmond a hajdani falusi tanítóról, s az igényesen, élethűen megformált figurák beindítják irodalmi olvasmányélményeinket.

Ambrus Éva bőrrel, fával, csonttal, nyakékekkel, fülbevalókkal kezdte kézműves tevékenységét, 1989-ben talált rá a tengeri-, a törökbúza-matériára.

- Szeretem ezt az anyagot, mert egyszerű, természetes, ugyanakkor változatosan szép és könnyen alakítható, öröm vele dolgozni. Életképeimmel a régi falusi kisvilágot, a szokásokat, a vallásos hagyományokat jelenítem meg. A famunkákat: székek, sámlik, padok, teknők, rokkák, talicskák, kerítések, górék a férjem produktumai - sorolja Éva, miközben hangját átszínezi a férje betegsége miatti szomorúság.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Tanulmányozom a falusi tanító családját, a bölcső mellett kötögető édesanyát, a könyvet lapozgató apát, aki éppen mesét olvas az asztal körül ülő nagyobbacska gyerekeinek meg a földön játszó kisebbeknek, miközben a guzsaly mellett ülő nagymama rózsafüzért morzsolgat. A szoba berendezése, a többgenerációs család, a gyermekek száma sok mindent elmond a hajdani falusi tanítóról, s az igényesen, élethűen megformált figurák beindítják irodalmi olvasmányélményeinket.

Ambrus Éva bőrrel, fával, csonttal, nyakékekkel, fülbevalókkal kezdte kézműves tevékenységét, 1989-ben talált rá a tengeri-, a törökbúza-matériára.

- Szeretem ezt az anyagot, mert egyszerű, természetes, ugyanakkor változatosan szép és könnyen alakítható, öröm vele dolgozni. Életképeimmel a régi falusi kisvilágot, a szokásokat, a vallásos hagyományokat jelenítem meg. A famunkákat: székek, sámlik, padok, teknők, rokkák, talicskák, kerítések, górék a férjem produktumai - sorolja Éva, miközben hangját átszínezi a férje betegsége miatti szomorúság.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Ambrus Éva bőrrel, fával, csonttal, nyakékekkel, fülbevalókkal kezdte kézműves tevékenységét, 1989-ben talált rá a tengeri-, a törökbúza-matériára.

- Szeretem ezt az anyagot, mert egyszerű, természetes, ugyanakkor változatosan szép és könnyen alakítható, öröm vele dolgozni. Életképeimmel a régi falusi kisvilágot, a szokásokat, a vallásos hagyományokat jelenítem meg. A famunkákat: székek, sámlik, padok, teknők, rokkák, talicskák, kerítések, górék a férjem produktumai - sorolja Éva, miközben hangját átszínezi a férje betegsége miatti szomorúság.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Ambrus Éva bőrrel, fával, csonttal, nyakékekkel, fülbevalókkal kezdte kézműves tevékenységét, 1989-ben talált rá a tengeri-, a törökbúza-matériára.

- Szeretem ezt az anyagot, mert egyszerű, természetes, ugyanakkor változatosan szép és könnyen alakítható, öröm vele dolgozni. Életképeimmel a régi falusi kisvilágot, a szokásokat, a vallásos hagyományokat jelenítem meg. A famunkákat: székek, sámlik, padok, teknők, rokkák, talicskák, kerítések, górék a férjem produktumai - sorolja Éva, miközben hangját átszínezi a férje betegsége miatti szomorúság.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

- Szeretem ezt az anyagot, mert egyszerű, természetes, ugyanakkor változatosan szép és könnyen alakítható, öröm vele dolgozni. Életképeimmel a régi falusi kisvilágot, a szokásokat, a vallásos hagyományokat jelenítem meg. A famunkákat: székek, sámlik, padok, teknők, rokkák, talicskák, kerítések, górék a férjem produktumai - sorolja Éva, miközben hangját átszínezi a férje betegsége miatti szomorúság.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

- Szeretem ezt az anyagot, mert egyszerű, természetes, ugyanakkor változatosan szép és könnyen alakítható, öröm vele dolgozni. Életképeimmel a régi falusi kisvilágot, a szokásokat, a vallásos hagyományokat jelenítem meg. A famunkákat: székek, sámlik, padok, teknők, rokkák, talicskák, kerítések, górék a férjem produktumai - sorolja Éva, miközben hangját átszínezi a férje betegsége miatti szomorúság.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Ennek a maga nemében egyedülálló gyűjteménynek hazánk számtalan helyén volt már kiállítása. A nagyvilág egyik felét is meghódította, például Új-Zélandot, Japánt, Rómába is eljutott. Az olasz fővárosban 1993-ban díjazták a népi iparművész nagy betlehemi életképét. Mindenütt himnuszokat zengnek isten- áldotta tehetségéről. Hálálkodó mondatok kerültek a kiállítási emlékkönyvekbe több más között azért, mert az idősebbeknek felidézi messze ringó gyermekkoruk világát. A kenyérsütés jeleneteit tanulmányozók érezték az édesanyjuk, nagyanyjuk sütötte foszlós kenyér, a lángos illatát, a kemence melegét. (Szentségtörés a mai adalékgyurmányt kenyérnek nevezni!) A szilvalekvárfőzés eszünkbe juttatja a besztercei és a vörösszilva fajtákat, az üstben bugyogó, pöfögő lekvár illatát, a szilkékbe töltött szilvaíz zamatát. (A mai élelmiszeripar nagymama lekvárnak csúfolt kocsonyás katyvaszai egy napon nem említhetők vele!) A legénybúcsú, a falusi esküvő, a nagymosás, a szappanfőzés, a csibéket etető lányok, a favágók, a juhait terelő pásztor, a halásztanya jelenetei pontyot pucoló férfival, halászlét főzőkkel, halászhálót foltozó nőkkel, nádassal, ladikkal és pulival idilli és valóságos egyszerre. Egyik kedvencem a kalákás kukoricafosztás. Minden korosztály teszi a dolgát, a fiatalok szerelmes évődése mellett a piros kukoricát övező szokások is megjelennek. Ha a legény el tudja venni a lánytól a piros csövet, csak csókért adja vissza. Aki három ilyet talál, abban az évben férjhez megy. A gyermekáldásra, a termésre is utaltak a piros csövek.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Kommendó Gabriella nyitotta meg a ház Nyitott műhely című sorozatának kiállítását, aki többek között hangsúlyozta:

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

- Hajdanán a közösségeknek volt kultúrájuk, ma a kultúra teremt közösségeket. Ez a folyamat és maga az alkotás a mai embernek létszükséglet és gyógyír többek között a feleslegesség érzésére, az elmagányosodásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!