Kultúra

2006.11.22. 03:28

Naipaul, akinek otthona a próza

Biztosan az olvasóval is előfordult már, hogy valaki nem volt szimpatikus számára első látásra.

Bokros Judit

Naipault a brit próza egyik legjelentősebb írójának tartják, aki a harmadik világ országairól, a volt gyarmatokról írt útirajzairól, regényeiről vált ismertté. A szerző titka a fogalmazás egyszerűségében, a tiszta képekben rejlik, különlegesen szépen bánik az angol nyelvvel - ezt már egy magyar származású angol író mondta el, akihez Lévai Balázs szintén ellátogatott. Az Observer című neves folyóirat szerkesztője pedig fölhívta a figyelmet arra, hogy a brit prózát évek óta külföldi származású írók határozzák meg. Ezek a hozzászólások színesítették a műsort, amelynek nagy részét persze a Naipaullal készült interjú tette ki. A magát hontalannak nevező író bölcs, nyugodt ember képét keltette, akit - mint kiderült - azzal is vádolnak, hogy olykor dühből ír. A beszélgetés alapján ez nehezen elképzelhető, de azért lehet igaz. Mindenesetre én kedvet kaptam a Naipaul-művek felfedezéséhez, így az Afrikáról szóló, A nagy folyó kanyarulatában című könyve is felkerült végeláthatatlan hosszúságú irodalmi listámra. Lévai Balázs stílusa pedig már nem is olyan ellenszenves, egészen közel hozta a nézőhöz interjúalanyát. Aki ha hontalannak, kozmopolitának is tartja magát, a prózában minden bizonnyal otthon van...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!