Külföld

2012.07.13. 12:09

Újabb magyar emberkereskedőket kaptak el Kanadában

Torontó - Torontóban egy emberkereskedő hálózat újabb tagjait vették őrizetbe, akik hamiltoni családi vállalkozásuknál illegálisan bevándorolt magyarországi romákat foglalkoztattak - írta helyi idő szerint csütörtökön a Metronews kanadai lap internetes kiadványa.

MTI

Ezzel a kanadai hatóságoknak sikerült az embercsempész hálózat utolsó - még szabadlábon lévő - három tagját is elfogniuk. Az Opapa fedőnevű nagyszabású akcióban felgöngyölítették az ország történetének legnagyobb emberkereskedő bűnügyét.

A rendőrség egy 21 hónapja körözött, 37 esztendős nőt keresett és kedden a nő torontói lakásában bukkant rá, továbbá váratlanul két másik gyanúsítottra is, egy 43 és 42 esztendős házaspárra.  Mindhárman roma származásúak, akik hamiltoni építkezési vállalkozásukhoz verbuváltak munkásokat Magyarországról.

Áldozataiktól elvették útlevelüket, kitanították őket arra, hogy miként adják ki magukat menekülteknek, és vegyenek fel segélyt. Eközben rabszolgaként kellett dolgozniuk, mozgásukban pedig korlátozták őket.

Kevin Serniuk őrmester elmondta, hogy a három őrizetbe vett személy "nem tűnt meglepettnek", amikor a rendőrség megjelent. Rajtuk kívül még többen voltak a lakásban, ellenük azonban nem emelnek vádat.

Lepa Jankovic főnyomozó az újság szerint hangsúlyozta: megelégedéssel tölti el, hogy az ügyben immár minden körözött személyt elfogtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!