Külföld

2012.05.03. 12:52

Túl hangos volt, elhallgattatták

Félezer év után túl hangosnak találtatott és ezért némaságra ítéltetett egy brit falucska templomának harangórája.

MTI

Somerset grófság Wrington nevű falujában csendesek a hajnalok - meg az éjek és nappalok -, mert a település új lakosai közül akad, aki alvásgondokra panaszkodik zaj miatt. Az átlagos falusi templomoknál jóval impozánsabb és díszesebb, a párizsi Notre Dame stílusában pompázó gótikus templom tornyából a XV. század óta hallatszott rendre harangszó, minden negyedórában megkondult - egyszer, kétszer, háromszor -, pontosan jelezve az idő múlását. Az újonnan betelepültek füle azonban kényesebb lehet, mint a "bennszülötteké", mert panaszt tettek, és az önkormányzat elrendelte, hogy éjjel 11 és reggel 7 óra között nem szólhat a harang.

Emiatt viszont egyáltalán nem szól, mert régi vezérlőmechanikája nem teszi lehetővé a napi kétszeri be- és kikapcsolgatást.

A falusiak többsége felháborodott a csend hallatán, hiányzik nekik a megszokott kondulás, és főként azt nehezményezik, hogy jószerivel egyetlen újonnan betelepült família élvezi az önkormányzat teljes támogatását.

A család egyébként tavaly októberben vásárolta a házat, amely nem a templom tőszomszédságában van, bár harang-hallótávolságon belül. A vételkor csönd volt, mert éppen tisztogatták és felújították a templom tornyát harangostul. Novemberben azután következett a meglepetés a családnak: megszólalt a harang, szakaszos lett az alvás.

Az önkormányzat azzal szabadkozik, hogy egyetlen csendháborítási panasz esetén is el kell járnia.

A falusiak kampányt terveznek, hogy ismét hallgathassák harangszavuk - adta hírül a The Sun című brit lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!