Külföld

2011.01.16. 07:07

Tengeren hánykódó menekülteket mentettek ki Korfunál

Egy fából készült bárkán összezsúfolódott 241 menekültet mentett ki egy holland zászló alatt közlekedő hajó legénysége Korfu szigetétől 50 kilométerre - közölte vasárnap a görög parti őrség.

MTI

 A kutatási és mentési munkálatok viharos időjárási körülmények között folytak hajókkal és helikopterekkel Korfutól 30 tengeri mérfölddel nyugatra. A kimenekítettek - akik afgánnak mondják magukat, és sok nő, valamint gyerek is van köztük - elmondták, hogy társaik akkor estek vízbe, amikor a 35 méter hosszú hajó léket kapott.  A hatóságok úgy szereztek tudomást a veszélybe kerültekről, hogy az éjszaka telefonon érkezett egy segélyhívás a korfui rendőrségre. A görög parti őrség egy kis teherhajóra menekítette a szerencsétlenül jártakat. Egy korábbi jelentés szerint egy holland zászló alatt közlekedő hajó vette fel őket a fedélzetére.
A teherhajó érkezését Korfura vasárnap napközben várják. A menekültek sorsáról személyazonosságának megállapítása után döntenek.
 Egyelőre nem tudni, hogy a hajó honnét indult. Nem sokkal utasainak kimenekítése után elsüllyedt.
Görögország az elmúlt években az Ázsiából Európába irányuló illegális menekültárad és a menedékkérők legfontosabb tranzitországává vált. A többi európai ország azonban egyre kevesebb menekültet enged be, ezért a migránsok egy jó része Görögországban reked. Az embercsempészek pedig újabb és újabb útvonalakat, utazási módokat tervelnek ki a menekültek számára. Becslések szerint a 11 millió lélekszámú Görögországban jelenleg mintegy félmillió illegálisan érkezett ember vár sorsának jobbra fordulására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!