Külföld

2011.09.19. 10:51

Szétválasztották a fejüknél összenőtt szudáni ikreket

Egy londoni kórházban sikeresen választották szét a Szudánban fejüknél összenőve született egyéves ikerlányokat - jelentette be az eljárást finanszírozó jótékonysági szervezet.

MTI

Rital és Ritag Gaboura a koponyájánál összenőve született, ami igen ritkán fordul elő a sziámi ikreknél, és annak esélye, hogy az így született babák megérik a gyerekkort, csupán egy a tízmillióhoz.
   
Az augusztus 15-én végrehajtott szétválasztó műtét után egy hónappal azonban a két kislány jó kedvű, látszólag nem szenved az operáció semmiféle idegrendszeri mellékhatásától - közölte vasárnap a Facing the World elnevezésű brit jótékonysági szervezet.
   
Az ikerpár 2010. szeptember 22-én jött világra a szudáni Kartúmban, az alapítvány a szülők kérésére kezdte el megszervezni a műtétet. Idén áprilisban utaztak a kislányokkal Londonba, amikor Ritagnál már a szívelégtelenség első jeleit tapasztalták. Az ikerlányokat a Great Ormond Street-i Kórházba vették fel, és azóta is a világhírű intézményben kezelték őket.
   

Négy lépésben végezte el a sebészcsapat a szétválasztást, két beavatkozást májusban hajtottak végre, majd júliusban a szövetek tágítását végző eszközöket helyeztek el, a végső szétválasztó lépésre pedig augusztus közepén került sor.
   
David Dunaway, a sebészcsapat irányítója elmondta, hogy hatalmas feladat volt az operáció, mert igen ritka a túlélés az olyan esetekben, mint a szudáni kislányoké. Hozzátette, hogy a család végig nagyon bátran viselte a megpróbáltatásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!