Külföld

2011.07.11. 13:47

Robbanássorozat Cipruson, a védelmi miniszter lemondott

Nicosia - Lemondott tisztségéről Kosztasz Papakosztasz ciprusi (görög) védelmi miniszter hétfőn, miután több mint tíz halálos áldozatot követelő robbanássorozat történt egy haditengerészeti támaszponton a szigetországban, amely ráadásul súlyos áramkimaradáshoz vezetett.

MTI

A detonációban 12-en vesztették életüket, a sebesültek száma meghaladja a 60-at. A halálos áldozatok között van a ciprusi haditengerészet főparancsnoka és az érintett támaszpont parancsnoka is - közölte a rendőrség.

Dimítrisz Hrisztofiasz államfő elfogadta a védelmi miniszter lemondását, ahogy a ciprusi görög nemzeti gárda parancsnokáét, Petrosz Caliklidészét is - jelentették ciprusi rádió- és tv-adók.

A robbanás által keltett talajrázkódás működésképtelenné tette Ciprus legnagyobb villamos erőművét, amely a támaszpont tőszomszédságában van. Az erőmű leállása miatt Ciprus déli részén jelentős áramkimaradás következett be, ami kihatott Lárnaka és Páfosz nemzetközi repülőterének az üzemeltetésére is. Az áramhiány miatt a tengervizet sótalanító üzemek működését felfüggesztették, Nicosiában fejadagokban mérik majd az ivóvizet.

Jelentős anyagi károk keletkeztek a támaszponthoz közeli településeken és üdülőhelyeken. Antonisz Paszkallidesz kereskedelmi miniszter a rádiónak nyilatkozva úgy vélte, "apokaliptikus méretű katasztrófa" történt. Egy szemtanú a Szigma televíziónak azt mondta, minden olyan, mintha lebombázták volna a térséget.

A ciprusi görög kormány a tervek szerint rendkívüli ülést tart, eldöntendő, hogy a kabinet segítséget kér-e az Európai Uniótól. Az unió ezt már felajánlotta.
Markosz Kiprianu külügyminiszter a robbanás miatt lerövidítette csehországi látogatását, és hazautazik.

A CNA hírügynökség szerint magas rangú katonai vezetők az elmúlt hetekben aggodalmukat fejezték ki a detonációt okozó - iráni gyártmányú - lőszer tárolási körülményei miatt. A robbanóanyagot - az AFP francia hírügynökség szerint 98 konténernyi lőport - még 2009-ben foglalták le egy Iránból Szíriába tartó hajó fedélzetén, a Földközi-tengeren.



Több halálos áldozata van a robbanásoknak a ciprusi támaszponton

Több mint tíz halálos áldozatot követelő robbanássorozat rázta meg hétfőn, helyi idő szerint reggel 6 órakor a Ciprus déli részén lévő Evangelosz Florakisz haditengerészeti támaszpontot. A detonációk egy lőszerraktárban következtek be.

A közszolgálati televízió 12 halottról számolt be, a CNA félhivatalos hírügynökség szerint tizenegyen haltak meg, öt tűzoltó, négy katona és két tengerész. A közszolgálati rádió azt jelentette, hogy a robbanásokban legalább harmincan megsebesültek.

A robbanás által keletkezett talajrázkódás működésképtelenné tette Ciprus legnagyobb villamos erőművét, amely a támaszpont tőszomszédságában van. Az erőmű leállása miatt Ciprus déli részén jelentős áramkimaradás következett be, ami kihat Lárnaka és Páfosz nemzetközi repülőterének az üzemeltetésére is. Az áramkimaradás okozta zavarok elhárítása folyamatban van - közölte egy repülőtéri szóvivő.


Jelentős anyagi károk keletkeztek a támaszponthoz közeli településeken és üdülőhelyeken. Antonisz Paszkallidesz kereskedelmi miniszter a rádiónak nyilatkozva úgy vélte, "apokaliptikus méretű katasztrófa" történt. Egy szemtanú a Szigma televíziónak azt mondta, olyan mintha lebombázták volna a térséget.
A támaszpont Limaszol és Lárnaka között helyezkedik el. A két várost összekötő autóútnak a bázis melletti szakaszát lezárták a forgalom elől. A televízió által sugárzott felvételeken megrongálódott gépkocsik láthatók, miközben sűrű füstoszlopok emelkednek a magasba.


Valószínűleg az a lőszerraktár robbant fel, amelyben Iránból származó muníciót tároltak. Egy olyan ciprusi zászló alatt közlekedő hajóról kobozták el a lőszereket, amelyet 2009 januárjában tartóztattak fel Limaszol kikötőjében. Az Iránból Szíriába tartó Monchegorsk hajó rakományát valószínűleg a Gázai övezetet ellenőrző Hamász radikális palesztin szervezetnek szánták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!