Külföld

2011.09.24. 12:23

Putyin lesz az elnökjelölt, Medvegyev a kormányfő

Vlagyimir Putyin volt államfő, jelenlegi miniszterelnök lesz az elnökjelölt a jövő tavaszi elnökválasztáson, míg a mostani elnök, Dmitrij Medvegyev minden jel szerint kormányfőként tevékenykedik tovább - ez derült ki kettőjük felszólalásaiból az Egységes Oroszország Párt nevű kormánypárt kongresszusán szombaton, Moszkvában.

MTI

Medvegyev Putyint javasolta a küldötteknek elnökjelöltnek, Putyin pedig Medvegyevet ajánlotta a párt listavezetőjének az idén decemberi parlamenti választásokra, és egyben kormányfőnek, majd mindketten vállalták a kijelölt feladatot.
   
Medvegyev feladata miniszterelnökként a modernizálás folytatása lesz - hangzott el. Maga az érintett meggyőződésének adott hangot, hogy az Egységes Oroszország Párt győzelmet arat a választásokon, és olyan kormányt alakít, amely képes lesz az ország korszerűsítésére. Hozzátette azonban: a pártnak is átfogó modernizálásra van szüksége. Az ország fejlődésének fő prioritásaiként a modernizálást, a szociális garanciák teljesítését és a korrupció elleni harcot jelölte meg.
   
Putyin beszédében elmondta: a gazdasági növekedést rövid időn belül 6-7 százalékra kell emelni. Feladatként jelölte meg a hadsereg és a haditengerészet fegyverzetének teljes felújítását 5-10 év alatt.  Kilátásba helyezte egyebek között a 2009-ig a szabályozás problémái miatt "tévesen" keletkezett adótartozások elengedését, októbertől a közalkalmazottak 6,5 százalékos fizetésemelését, az átlagfizetés másfélszeresére emelését 2014-ig, és szabad földterületek átadását a közalkalmazottak számára való szövetkezeti lakásépítésre. Emellett javasolta, hogy a közszolgáltatásokra vezessenek be kvótákat, amelyek határáig az árak csak az infláció mértékében emelkedhetnek. Végül felszólította a választópolgárokat, hogy szavazzanak az Egységes Oroszország Párt Dmitrij Medvegyev vezette listájára.
   
A hétvégén több más orosz párt is jelöltállító kongresszust tart. Elsőként a kommunisták vezetője, Gennagyij Zjuganov reagált Putyin elnökjelöltségének hírére azzal, hogy semmi nem változik meg attól, és "semmi jóra nem vezet", ha a "tandem" két tagja helyet cserél, mert az elmúlt négy évben semmi lényeges nem történt.
   
Az Igazságos Oroszország párt vezetője, Szergej Mironov leszögezte: pártja nem támogatja Putyin elnökjelöltségét.
   
Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális demokrata párt elnöke megkönnyebbülését fejezte ki, hogy vége a titokzatoskodásnak.
   
A parlamenten kívüli, ellenzéki Jabloko párt vezetője, Szergej Mitrohin kijelentette: a hatalom változatlan volta veszélyes az országra nézve, mert a modernizáció ma mindenekelőtt a hatalom megújulása, és a tandemen belüli helycserének semmi köze a megújuláshoz.
   
Vlagyimir Putyin 2000-2008-ig volt államfő, de az alkotmány értelmében harmadik periódusra nem jelöltethette magát. Ő jelölte Medvegyevet, akit kezdettől fogva "helytartónak" tekintettek, noha lassan bizonyos mértékig önállósult a politikában. Putyin most újra indulhat az elnöki tisztségért, a jelek szerint meg is teszi, és az orosz társadalommal foglalkozó szakemberek szerint kétség sem férhet hozzá, hogy a szavazók támogatni fogják őt szándékaiban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!