Külföld

2009.06.22. 18:35

Palesztin állam két éven belül?

Szalám Fajjád palesztin kormányfő hétfőn célként tűzte ki a palesztin állam két éven belül történő létrehozását.

feol.hu

"Felszólítom egész népünket, hogy egyesüljön az állam létrehozása és intézményeinek megerősítése érdekében (...), hogy a palesztin állam a jövő év végére, de legkésőbb két éven belül valósággá váljék" - mondta a kormányfő a Jeruzsálem közelében működő al-Kudsz egyetemen mondott beszédében.
 "Ez a cél két éven belül elérhető" - tette hozzá Fajjád.
 A jelentős politikai bázissal nem rendelkező, technokrata kormányfő újonnan felállított kormány élén áll, amelyben többségben vannak a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah miniszterei. A rivális iszlamista Hamász nem hajlandó elismerni a kormányfőt.
Fajjád leszögezte: elsődleges célja a Ciszjordánia és a Gázai övezet közötti palesztin egység megteremtése, de nem tett konkrét utalást a Hamászra, amely 2007-ben ragadta meg az ellenőrzést a Gázai övezet felett, gyakorlatilag kettészakítva a palesztin területeket.
Abbász politikájával összhangban a kormányfő ismételten jelezte: a palesztinok nem hajlandók újrakezdeni a béketárgyalásokat Izraellel addig, amíg a zsidó állam be nem fagyasztja a telepek építését a megszállva tartott Ciszjordániában.
A kormányfő szerint a palesztinoknak a független állam intézményéinek kiépítéséhez szükségük van a világ támogatására.
Fajjád leszögezte: még mindig lát lehetőséget a békére, de nem a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő által elmondott forgatókönyv alapján. Hozzátette: azt várják, hogy külföldi hatalmak betartatják Izraellel az ígéreteit.
 Netanjahu június 14-én a Tel-Aviv melletti Bar Ilan egyetemen mondott beszédében kijelentette: elfogadja a független palesztin államot, ha Izrael nemzetközi biztosítékot kap arra, hogy az előbbinek nem lesz hadserege, és a palesztinok elfogadják Izraelt a zsidó nép államaként. Kikötötte azt is, hogy a palesztin állam nem ellenőrizheti légterét, s nem köthet szövetséget sem Iránnal, sem az utóbbi által támogatott Hezbollah libanoni síita mozgalommal. Az izraeli kormányfő elvetette azt is, hogy teljesen befagyasszák a zsidó telepek építését a megszállt területeken.
Izraeli illetékesek egyelőre nem reagáltak Fajjád beszédére.
Fauzi Barhúm, a Hamász szóvivője kijelentette, hogy Fajjádnak "nincs joga a nemzeti egységről beszélni".

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!