Külföld

2009.05.19. 13:35

Magyar hulladékgazdálkodási program norvég támogatással Kárpátalján

A Norvég Alap támogatással modellértékű hulladékgazdálkodási programot valósít meg az ukrajnai Beregszászi járásban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás - jelentette be Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat elnöke Nyíregyházán sajtótájékoztatón kedden.

feol.hu

A program keretében kidolgozzák a kárpátaljai járás 43 településének hulladék-gazdálkodási megvalósíthatósági tanulmányát, illetve magyar területen, a Tisza-mentén, Tivadarnál kialakítanak egy vízminőség-védelmi kárhelyet, a folyón Ukrajna felől érkező szennyeződések kiemelésére - mondta az önkormányzati vezető.
Hozzátette: a jövő év májusáig megvalósuló program 22 milliós költségéből a norvég finanszírozás 18,5 millió forint összegű, míg 3,5 millió a társulás hozzájárulása.
A környezetvédelmi programot a nyíregyházi társulás szabolcsi tagönkormányzatai, valamint a Beregszászi Járási Tanács és a hozzá tartozó kárpátaljai térség településeinek helyhatóságai együtt valósítják meg.
Seszták Oszkár kiemelte: a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése előtt a magyar és az ukrán szakemberek állapotfelmérést végeznek, a problémák feltérképezésével.
A települési szilárdhulladék kezelésének megoldásához megteremtik a műszaki, technikai és szervezeti feltételeket. Emellett feladat lesz a régi, engedély nélküli lerakóhelyek felszámolása, a területek rekultivációja, valamint a tiszai szennyeződések megakadályozása.
Petruska István, a Beregszászi Járási Tanács elnökhelyettese a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a magyar félnek és a Norvég Alapnak a segítségnyújtásért.
Hangsúlyozta: azt várják, hogy a kárpátaljai körzetben európai követelmények szerinti hulladék-gazdálkodási rendszer jön létre, s biztonságos térségi lerakó is létesül.
Hozzáfűzte, hogy jelenleg csak 13 településen megoldott a lakossági szilárdhulladék-gyűjtés, lerakó Beregszászon található, amelynek befogadó képessége 3-4 évre elegendő.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!