Külföld

2009.09.19. 13:16

Lefújták a belgrádi melegfelvonulást

Belgrád - Mivel a szerb kormány ígéretei ellenére sem tudta szavatolni a melegek vasárnapi, Belgrádba tervezett felvonulásának biztonságát, a szervezők lemondták a Meleg Büszkeség Napjához kötődő rendezvényt.

MTI

Ha sikerül, ez lett volna a melegek, leszbikusok, transzvesztiták első felvonulása a szerb fővárosban. 1981-ben már próbálkoztak eggyel, de azt az ellentüntetők a rendőrség közreműködésével szétverték. Belgrád központjába tervezték a mintegy 800 méteres útvonalat bejáró menetet, amelyhez sok külföldi is csatlakozni akart.

A rendezvény ellen kikelt számos jobboldali csoportosulás, a szerb ortodox egyház és polgári szervezetek is. A jobboldali csoportok alig burkoltan erőszakkal fenyegetőztek, a polgári társaságok önkénteseket mozgósítottak tiltakozásra, s a szerb papság melléjük állt. Az egyház legfőbb irányító testületének, a szent szinódusnak a helyettes vezetője, Amfilohije metropolita pár napja Szodoma és Gomorra menetének minősítette a tervezett felvonulást, s Irinej bácskai püspök pénteken ugyancsak fenyegető hangú nyilatkozatot tett.

A belgrádi kormány vállalta ugyan, hogy biztosítja a melegfelvonulást, de tagjainak egy része elhatárolódott tőle. A rendőrséget felügyelő Ivica Dacic belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy nem volt még Belgrádban nagyobb biztonsági kockázattal járó rendezvény, s bár ígéretet tett komoly rendőri erők kivezénylésére, hozzátette: nem tudja, miként lehetne megakadályozni, hogy a rendőrkordonon kívülről kövekkel, petárdákkal megdobálják a felvonulókat.

Közben a biztonsági szolgálatok kiszivárogtatták: olyan értesülések birtokába jutottak, amelyek szerint a felvonulás ellenzői komoly zavargásokat akarnak provokálni Belgrád központjában.

Mivel több nemzetközi szervezet, belgrádi diplomáciai képviselet támogatásáról biztosította a felvonulást, és nagykövetségek jelezték részvételüket, a szerb kormány megfigyelők szerint nehéz helyzetbe került: nem tilthatta be a félszívvel vállalt rendezvényt, ezért azt javasolta, hogy a városközpontból helyezzék át a Száva túlsó partjára, Új Belgrádba, egy parkos, forgalom nélküli, a belgrádiak által sétálgatásra, kutyafuttatásra használt területre.

Erre közölték a szervezők, hogy nem fogadják el az új helyszínt, inkább lemondják a rendezvényt. Marko Karadzic, az emberi és kisebbségi jogok minisztériumának államtitkára szerint ezzel "a legmagasabb szintű felelősségérzetről tettek tanúságot, mivel a legnagyobb értékek, vagyis az állampolgárok élete és biztonsága mellé álltak".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!